promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fucsovics Márton az 5. magyar, aki bejutott a legjobb 16 közé a Roland Garroson
Borítókép:  Fucsovics Márton. Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a harmadik forduló szombati játéknapján három szettben legyőzte a brazil Thiago Monteirót.

Magyar szempontból jól indult a szombati nap, hiszen Babos Tímea és partnere továbbjutott párosban.

Szombat délután következhetett Fucsovics Márton meccse Thiago Monteiro ellen

Az első szett elején mindkét teniszező két-két alkalommal elvette ellenfele adogatójátékát, majd ez a magyarnak 6:5-nél is sikerült, így 59 perc után előnybe került. A második felvonás sokkal simábban alakult, Fucsovics kétszer is megnyerte a világranglistán 84. Monteiro szervajátékát, és 6:1-re hozta a játszmát.

A harmadik szett is így kezdődött, majd így is végződött, így a szervafogadásban szinte végig remeklő magyar játékos jutott tovább.

A két játékos korábban egyszer találkozott egymással, és tavaly májusban, a müncheni salakos torna nyolcaddöntőjében is Fucsovics nyert.

A világranglistán jelenleg 63. helyezett Fucsovics újabb sikerével beállította eddig legjobb Grand Slam-szereplését, hiszen a 2018-as és az idei ausztrál nyílt bajnokságon is a negyedik körig jutott. A magyar játékosok közül eddig csak Kehrling Béla, Asbóth József, Gulyás István és Taróczy Balázs tudott a legjobb 16 közé kerülni a Roland Garroson.

A párizsi első fordulóban, hétfőn Fucsovics négy játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet – és pályafutása során először vert meg olyan játékost, aki a legjobb tíz között van az ATP-rangsorban –, majd csütörtökön a második körben három szettben nyert a spanyol Albert Ramos Vinolas ellen. A nyolcaddöntőben a 13. helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz az ellenfele, de annak a találkozónak az eredményétől függetlenül minden bizonnyal a legjobb ötven közé jut a világranglistán – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Eredmény, férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton-–Thiago Monteiro (brazil) 7:5, 6:1, 6:3

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás