promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sűrítették a naptárat, elmarad az őszi Bajnokok Ligája-szezon?
Borítókép:  Görbicz Anita a 2019-es Bajnokok Ligája Final Four-döntőjében. Forrás: APF/Kisbenedek Attila.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a közelmúltbeli tervet megvalósítva sűrítette a férfi és a női NB I programját.

A változtatások alapján a csapatok szerda-vasárnap ritmusban lépnek pályára, így – az MKSZ honlapjának tanúsága szerint – december 30-án véget ér az alapszakasz a férfi és a női élvonalban is.

A versenykiírás szerint a férfiaknál az első és a második helyezett döntőt játszik, a nőknél viszont az alapszakasz végeredménye jelenti a bajnokság végső sorrendjét.

Az MKSZ múlt szerdán hozta nyilvánosságra törekvését, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női NB I-ben. A szövetség erről egyeztetett az NB I-es ligával, ám ennek eredményét egyelőre nem közölte.

A férfi NB I pénteken, a női pedig jövő kedden kezdődik – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás