promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A klubhűsége miatt rivális klub díjazza a Manchester United legendáját
Borítókép:  GLYN KIRK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ryan Giggset az Athletic Bilbao díjazza, mert örökre hűséges maradt a Manchester Unitedhez.

Nem sok olyan labdarúgó van, aki a pályafutását egyetlen egy klubnál töltötte labdarúgóként, de a walesi Ryan Giggs bizony pont ilyen. A középpályás bizony egész profi karrierjét a Manchester Unitedben töltötte.

Giggs a Manchester City ifiakadémiáján kezdett, de már 14 éves korában lecsapott rá Sir Alex Ferguson és átcsábította a Vörös Ördögökhöz. A klub hívei tudják is, hogy milyen jól tette.

A balszélső 1990. november 29-én kapott profi szerződést, és 1991 márciusában az Everton ellen mutatkozhatott be. Május 4-én, épp a Manchester City ellen lépett pályára először kezdőként és rögtön győztes gólt szerzett.

Giggs 963 mérkőzésen játszott, 13 bajnoki címet, négy-négy FA- és Ligakupát, valamint két Bajnokok Ligája-trófeát nyert a Vörös Ördögökkel, ezzel pedig minden idők legeredményesebb brit labdarúgójának számít.

Az Athletic Bilbaónál nagyon komoly hagyományai vannak a klubhűségnek, ezért is alapították meg a „One Club Man” díjat. Ezt azok kaphatják meg, akik egész profi pályafutásukat egyetlen klubnál töltötték.

A 2015-ben létrehozott elismerést először Matthew Le Tissier (Southampton) kapta, majd Paolo Maldini (AC Milan), Sepp Maier (Bayern München), Carles Puyol (FC Barcelona), Malin Moström (Umea IK) és Billy McNeill (Celtic Glasgow) nyert. Utóbbi helyett tavaly májusban lánya és egykori csapattársa, John Clark vette át a díjat, ugyanis a skótok legendája három héttel korábban hunyt el.

Giggs a stadionban veszi majd át az elismerést, ha lecsillapodott a járvány, és el tud utazni Spanyolországba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás