promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kézi-eb: volt tartása a magyar válogatottnak Norvégia ellen
Borítókép:  JONATHAN NACKSTRAND / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar kézilabda-válogatott a 2020-as Európa-bajnokság középdöntőjének első mérkőzésén 36-29-es vereséget szenvedett Norvégiától.

A magyar kézilabda-válogatott a legnehezebbnek vélt csoportból jutott tovább a 2020-as Európa-bajnokságon, ráadásul tette ezt úgy, hogy első helyen végezve két pontot vitt is magával a középdöntőbe. A magyar csapat az első középdöntős találkozóját Norvégia (a világ egyik legjobb együttese) ellen játszotta. Az északi válogatott pedig megcsinálta azt, amit Magyarország a Dánia elleni csoportmérkőzésen. Ellenfelét szinte tökéletesen kielemezve lépett pályára. Norvégia így gyakorlatilag 15 perc játékkal eldöntötte a győzelem kérdését. Az első játékrészben volt már tíz gólos különbség (15:5) is a két fél között, de a félidő végére kettővel csökkentette hátrányát a magyar válogatott, s 20:12-vel mentek pihenni a csapatok.

A magyar csapat a második félidő elején bebizonyította, nem érdemtelenül jutott tovább csoportjából. Mentális tartásról és mérkőzés közbeni, eredményes taktikai változtatásokról tett tanúbizonyságot. Ennek köszönetően 23:19 is állt az eredményjelzőn. Norvégia azonban nem engedte ki kezéből a mérkőzést és végül 36:29-re nyert. 

Pozitívumként emelhető ki, hogy a Mikler Roland helyett a mérkőzés nagy részét végig védő Székely Márton remekül teljesített. Bóka Bendegúz továbbra is száz százalékos lövési hatékonysággal teljesít – jelenleg tízből tíz gól a mérlege. Ahogy azt is érdemes kiemelni, hogy Nagy Bence öt lőtt gólja mellett remekül irányította a magyar válogatottat. Továbbá, a piros lappal kiállított Bánhidi Bence helyét a beállós pozícójában átvevő ifj. Rosta Miklós is megállta a helyét, majd végül három gólig jutott.

Norvégia összességében megérdemelt győzelmet aratott, de a magyar válogatott ismét megmutatta: van tartása. 

Jöhet a folytatás Szlovénia ellen január 19-én délután 16:15-től. Természetesen arról a mérkőzésről is beszámolunk. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás