promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden nagyágyú kiesett, Nadalnak zsebben a US Open?
Borítókép:  Don Emmert / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A másik ágon csillaghullás volt, Nadal ma még az elődöntőbe jutásért harcol.

[[adv]]

A Nadallal szembeni ágon elképesztő dolog történt, mivel gyakorlatilag az összes nagy név búcsúzott. Djokovicot már a nyolcaddöntőben kiütötte Wawrinka, aki iszonyatosan jó formában volt.

Innen jött az, hogy az ember elkezdte dörzsölni a tenyerét, hogy Federer és Wawrinka majd az elődöntőben találkoznak. Azonban érkezett a meglepetés, mivel mind a két svájci búcsúzott. Wawrinkát már a tegnap esti órákban lerendezte a nem túl közönségkedvenc  Medvedev. A svájci feléledt egy szettre, de a másik hármat behúzta az orosz, aki az egyik meccsén még be is mutatott a közönségnek. Hát igen, ezért nem kedvelik túlságosan.

Utána jött az, amire senki sem számított, és még én is elaludtam rajta, mert mondtam, hogy ez Federernek sima lesz. Mikor felébredtem, akkor láttam, hogy a bolgár Dimitrov feltámadt, és 5 szettben kiejtette Rogert. A svájci nagyon simán kezdett 6-3-al. Mondtam Federer annyira jól játszik, hogy nem lehet megfogni. Azonban Dimitrov csak izgult az elején, aztán magasabb fokra kapcsolt, és ki is egyenlített egy 6-4-el. Utána Federer támadt fel 6-3-al, de az utolsó két szett a bolgáré lett, 6-4, 6-2-re. Talán a torna legizgalmasabb és legfeszültebb ötszettesét aludtam át, de hát elég sokan szerintem.

Dimitrov így először elődöntős a US Openen, de ami a legfontosabb, életében először győzte le Roger Federert. Le kalappal előtte, mert nagyszerű játékkal. Szóval felfoghatatlan, de az első elődöntő Medvedev és Dimitrov csatája lesz. Aki fogadott volna erre, már milliomos lenne.

A szakértők is mondogatták, hogy Federernek zöld a lámpa a döntőig, mert egyedül Djokovictól kellett tartania igazán, aki már kiesett. Na igen, de Dimitrov ellen meg ő hasalt el, így még az elődöntő sincs meg.

Mit mondunk most? Hát azt, hogy Nadalnak így meg kell nyernie ezt a US Opent. Igen, meg kellene, de ami a másik ágon történt, az ékes példája lehet annak, hogy bármikor beüthet egy meglepetés. Ez mondjuk már túl sok meglepetés volt egyszerre.

A spanyol holnap hajnalban Schwartzman ellen lép pályára a negyeddöntőben. Tükörsimának kellene lennie, de kiderül az lesz-e. Minden amúgy Nadal malmára hajtja a vizet, mert múltkor még plusz pihenője is volt, mivel Kokkinakis visszalépett. Cilic persze elvett tőle egy szettet az előző meccsen, de a spanyol utána elővette az agresszív játékát, amire nem volt válasza a horvátnak.

Az eldöntőben is Berrettini vagy Monfils lehet az ellenfele Nadalnak, és egyikük sem kellene gondot okozzon neki. Ha kiesik a spanyol, na akkor 2014 után újabb meglepetés győztese lehet a US Opennek. Akkor éppen Cilic lett a győztes.

Persze ha most is a papírformát nézzük, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy Medvedev, vagy Dimitrov vívna izgalmasabb csatát Nadal ellen a döntőben?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás