promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Még messze a Nadal–Federer US Open-döntő
Borítókép:  Adrian DENNIS / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A spanyol besétálhat a fináléba, a svájcinak azonban nehezebb dolga lesz.

[[adv]]

Felborította a US Open papírformáit, hogy Djokovic kiesett Wawrinka ellen sérülés miatt. Utóbbi persze fantasztikus teniszező, és az első két szettben úgy nyert, hogy a világelső és címvédő teljesen egészségesen játszott, utána kezdtek ismét előjönni a vállproblémái.

A közönség kifütyülte Djokovicot, hogy nem akarta lejátszani az utolsó szettet, de utólag belegondolva ezzel még segített is az ellenfelének, hogy ne kelljen annyit pályán töltenie. Wawrinkának ebben egy negatívuma van, hogy az egymás elleni mérlegükbe ez nem fog bekerülni győzelemként.

Szerda hajnalban a két svájci már az elődöntőbe jutásért küzd, Wawrinkának az orosz Medvedev, míg Federernek a bolgár Dimitrov lesz az ellenfele. Utóbbinak egy kicsivel könnyebb dolga lesz, bár ha Wawrinka hozza azt a formát, mint Djokovic ellen, akkor képtelenség lesz megverni.

Ha mindketten továbbjutnak, és egészségesek is maradnak jó formában, akkor az ő elődöntőjük egy brutális harc lesz. Szinte megjósolhatatlan, hogy ki jutna tovább a két svájci közül. Nyilván a közönség a Nadal – Federer meccsért szurkolna, de azért ha formában van, keménypályán Wawrinka is meg tudja szorongatni a spanyolt a döntőben.  

Nadal túljutott a nehezén, és hétfőn legyőzte Cilicet, aki egy szettet tudott elvenni a spanyoltól. Ő erre persze be is dühödött egy kicsit, és lemosta az utolsó két szettben a pályáról a horvátot. A vége: 3-6, 6-3, 1-6, 2-6 lett, csaknem 3 óra játék után.

Nadal ezzel túl van a nehezén, mert az elődöntőbe jutásért Diego Schwartzman vár rá, utána meg vagy Berrettini, vagy Monfils az elődöntőben. Természetesen nem csak a papírforma miatt esélyesebb a spanyol. Az ágáról kipotyogtak a top 10-es nevek, a végén még Zverev is, így pedig Nadal, ha egészséges tud maradni, könnyen sétálhat be a fináléba.

Ott van persze az a tény is, hogy a mezőnyben egyetlen egy ember maradt, aki le tudta győzni Nadalt US Openen, és azt a valakit Roger Federernek hívják.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás