promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Olyan vereséget szenvedett a Manchester Unitedet, mint még soha – videó
Borítókép:  a Manchester United játékosa, Daniel James elesik Patrick van Aanholt szorításában. Forrás: AFP/Lindsey Parnaby
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Crystal Palace az Álmok Színházában győzte le a Manchester Unitedet.

[[adv]]

2017 decembere után először állt fel két egymást követő Premier League-mérkőzésén ugyanazzal a kezdőcsapattal a Manchester United. Két forduló után négy ponttal álltaka a Vörös Ördögök: először a Chelsea-t verték meg 4-0-ra, majd a Wolverhampton otthonában játszottak egy 1-1-et.

Hazai pályán a Crystal Palace ellen kellett volna megszerezni a győzelmet. Ennek megfelelően vetették bele magukat a küzdelembe vörös mezesek, ám a magas labdabirtoklás nem párosult helyzetekkel. A legközelebb a gólhoz akkor voltak, amikor jó helyről Pogba egy szabadrúgás után mellérúgta a labdát – ezt sikerült még kétszer eljátszani.

A vendégek nem voltak ilyen pazarlóak: az első kapuralövésükkel meg is szerezték a vezetést. A Manchester United pedig láthatóan szenvedett, és nem tudott mit kezdeni a szervezetten védekező Crystal Palace-szal.

A második félidő elején még nagyobb mezőnyfölényt alakított ki a hazai csapat, és a 69. percben tizenegyeshez is jutott. Ám Marcus Rashford kapufára lőtte a jogosan megítélt büntetőt. Már úgy nézett ki, hogy ezen a délutánon semmi sem fog összejönni a manchesteri csapatnak, amikor James a 89. percben egy gyönyörű csavarással egyenlített.

Az Old Trafford közönsége a győzelembe szerette volna hajszolni csapatát, ám Pogbát szerelték az ellenfél térfelén, és a kontrából Van Anholt megszerezte a vendégek számára a három pontot.

A Crystal Palace ezzel a győzelemmel történelmi tettet hajtott végre, hiszen még sohasem tudott győzni a Manchester United otthonában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás