promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Európa-liga botrány: zúgott a "döglött magyar a jó magyar"
Borítókép:  goal.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hanggránátok a játékosok és szurkolók hotelje előtt, folyamatos provokáció, balhé a pályán, minősíthetelen kiszolgálás. Ezt kapta a Honvéd Romániában, Európa-liga mérkőzésen. Jöhet az óvás. 

[[adv]]

A Budapest Honvéd ugyan gyenge játékkal, büntetőkkel kiesett az Universitatea Craiova ellen az Európa-liga második selejtező körében, ám a zöld asztalnál még továbbjuthat. A klub vezetői ugyanis megóvták a mérkőzést, melyhez hasonlót én még nem láttam, bár még csak 30 éve figyelem a világfocit.

Összesítésben 0-0-ra álltak a csapatok, amikor a hosszabbítás utolsó percében (119.) egy kisebb dulakodás alakult ki az előtt a kapu előtt, mely épp a craiovai ultrák szektoránál volt. Az egyik hiperventillált román fanatikus egy hanggránátot dobott a gyepre, mely épp az északír játékvezető mellett robbant fel. A sporit közel negyed órán át próbálták felpofozgatni, a mentő is bejött a pályára. A robbanás előtt épp sárgákat akart kiosztani a pályán verekedőknek, a sokk miatt viszont alig állt a lábán. Miután állni már tudott, meglepetésre nem lefújta a meccset, ahogy arra számítani lehetett, hanem bement videózni, majd lecserélte magát a negyedik játékvezetőre. A meccs a 160. perc után folytatódott, a Honvéd kikapott.

A botrányos összecsapás híre a nagyobb portálok szerkesztőségéig is eljutott, a BBC is írt róla például. 

A Honvéd tulajdonosa, Medelényi Dániel a Sport24-nek felháborodottan nyilatkozott a mérkőzésről.

Az óvást benyújtottuk, és kértük az MLSZ segítségét is, hogy vessenek mindent latba. Ha egy játékvezető megsérül, akkor őt lecserélik. Az példátlan, hogy egy játékvezető megsérül, és utána kioszt még két sárga lapot, tehát aktivizálja magát újra. Most vagy megsérült, és le kell mennie a pályáról, le kell fújni a mérkőzést, vagy pedig folytassa a játékvezetést

- véli a tulaj, akinek nem csak ez a problémája. Azt is kifogásolja, hogy a hanggránát felrobbanása után, a csendőrség azzal fenyegetőzött, hogy ha lefújják a meccset, ők nem fogják tudni garantálni a magyarok biztonságát.

Már az előző naptól kezdve meg voltak félemlítve a játékosaim. Éjjel kettő után hanggránátokkal megtámadták a szállodánkat, megtámadták a szurkolóink hoteljét is. A mérkőzés folyamán folyamatosan támadták a játékosainkat, a nézőinket is – olyan, stadionba nem illő jelképekkel és szlogenekkel támadták a szurkolókat, ami felháborító. (...)Ez a Craiova nem való ma az európai, a nemzetközi futballba, nincs helyük ott

- fogalmazott elkeseredetten Medelényi, aki elárulta, nekik a lelátón kétszer kellett zárt térbe menekülniük a feldühödött román drukkerek miatt.

Provkáció, Trianon, gránátok

Nem csak Medelényi akadt ki a romániai „vendéglátáson”, de Tóth Csaba, alias TCS, a Honvéd biztonsági vezetője is. A tagbaszakadt szekus az Indexnek mesélt élményeiről, melyeket a Honvéd-szurkolók vendégszektorában gyűtött.

Huszonegy éve csinálom, de ilyennel még nem találkoztam

- bökte ki TCS, aki azért a városi mende-mondák szerint tényleg sok mindent átélt már a pályák környékén.

Már ott látszott, hogy nehezen lesz elkerülhető a balhé, amikor a Honvéd-drukkereket már a szállásuknál megtámadták a craiovai kemény legények. Dobálták őket, egy magyart el is találtak egy üveggel.

Amikor a honvédosok nem elmenekültek, hanem elindultak a románok felé, azok rögtön futni kezdtek, és addigra a rendőrök is kiérkeztek, így nem lett nagy összecsapás

- mondta Tóth. A meccsen a román biztonságiak minden honvédostól el akarták venni az övét, hogy ne tudjon verekedni vele, ezt Tóth és egy biztonságis társa akadályozta meg, akik elvileg azért utaztak Craiovába, hogy a román biztonságiakkal könnyebb legyen a kommunikáció, ám végül a vendégszektorban töültötték a meccset, a Honvéd-drukkerek testi épségének megóvásával.

Büfé nem volt a vendégszurkolóknak, a hazai rendezők azt mondták, egyesével átkísérik őket a hazaiak büféjébe. Bevett, európai megoldás, pacsi érte! Végül egy asztalon elkezdtek árulni chipset és üdítőt.

A folyamatos Trianonozás mellett zúgott a Döglött magyar a jó magyar rigmus a hazai szektorokból, közben hanggránátokkal hajigálták a honvédosokat TCS beszámolója szerint, amit sem a csendőrök, sem a biztonságiak nem próbáltak megakadályozni.

Itt volt 200 szurkolónk, akik arra vártak, hogy mikor verik őket agyon

- ecsetelte a hangulatot Tóth Csaba, akinek egyszer kellett csak közbeavatkoznia, hogy a provokáció nyomán a Honvéd-szurkolók ne induljanak meg a hazaiak felé.

A meccs lefújása után a Honvéd egyik légiósa szinte megismételte neki, amit ő a kezdő sípszó előtt a játékosnak: "Ez nem játék lesz" – vélte TCS, a légiós pedig később úgy fogalmazott. "Ez nem játék volt".

Valóban nem, de a játék még most sem ért véget. Az UEFA döntése napokon belül várható, és nagy esély van rá, hogy a Honvéd javára fognak dönteni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás