promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A gyerekkori álma teljesült Eden Hazardnak
Borítókép:  GABRIEL BOUYS / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hivatalosan is bemutatták a belga sztárt a Real Madridnál. Videón láthatjátok a legérdekesebb pillanatokat.

Már tényként volt kezelve előtte is, hogy Hazard a Chelseatől a Real Madridhoz igazol, ahol azért szépen hódított el kupákat. A kékeknél kétszer ért fel a Premier League tetejére, egy-egy alkalommal Ligakupa és FA Kupa-győztes lett, és nemzetközi szinten kétszer is megnyerte az Európa-ligát a csapattal.

Az már régóta él a fejében, hogy a belga a BL-győzelemre is vágyik. A Chelseanél erre most kevés sansz lenne, mivel a londoni csapat egy évig nem igazolhat új játékost.

Hazard árát nem hozták nyilvánosságra, de továbbra is mindenki a Sky Sports információira támaszkodik, akik szerint 88 millió fontot, átszámítva 100 millió eurót kapott érte a Chelsea. Bizonyos feltételek teljesülése esetén ez 130 millió fontra is rúghat.

Hazardot csütörtök este már a Santiago Bernabéu Stadionban mutatták be, állítólag nagyjából 50 ezer szurkoló előtt.

A belga támadó még tanulgatja a spanyolt, így franciául beszélt, de így is kimondta a lényeget, hogy gyerekkori álma teljesült ezzel. Megjegyzte azt is, hogy csak élvezni szeretné a játékot és a pillanatot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás