promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nemzetek Ligája: Ronaldo tett-vett, a többiek meg megnyerték a meccset
Borítókép:  Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott tagjai és a trófea. Forrás: AFP/ Gabriel Bouys
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 2016-ban Európa-bajnok luzitán válogatott hazai környezetben győzte le Hollandiát az első Nemzetek Ligája-döntőben.

A portugál válogatott szerda este Svájc ellen, míg a hollandok a csütörtöki angolok elleni győzelemmel biztosították helyüket a Nemzetek Ligájának első döntőjében.

A döntő pedig tipikus döntőként indult. Mindkét csapat próbálkozott – írhatnánk. Csak annyi történt, hogy a Cristiano Ronaldo vezette portugálok támadgattak, de a Virgil van Dijk vezette holland védelem többször is meg tudta akadályozni a rohamokat. Azonban a támadásra már annyi erejük sem maradt, mint a hazaiaknak. Mindezek ellenére a portugálok többször el tudták találni a kaput, de azt nem mondhatjuk, hogy Jasper Cillessennek minden rutinjára szüksége lett volna.

Nem igazán okozott meglepetést, amikor a szünetetben Ronald Koeman kettős cserére szánta el magát. Még ekkor sem biztos, hogy történt volna valami érdemleges, ha a holland védelem nem számolja el magát, így Goncalo Guedes lövése nem talál utat a kapuba. Ez volt a gólszerző első gólja és első tétmérkőzése a válogatottban.

A mérkőzés utolsó harmadában a hazaiak beálltak védekezni, Ronaldo lett a csatár, míg a hollandok felkeltek Csipkerózsika álmukból. Azonban a rövid passzos játék nem vezetett eredményre, mert rövidek a lettek a passzok, a hosszú labdákkal való operálás meg nem vezetett eredményre, mert a labdák túl hosszúra sikerültek.

Így nem maradt más hátra, hogy a Juventus csillaga emelhette fel elsőként a Nemzetek Ligája-serlegét.

Anglia lett a harmadik, miután tizenegyesekkel győzte le Svájc válogatottját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás