promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az UEFA a „futottak még” kategóriájába tenné a magyar focit
Borítókép:  BEN STANSALL / AFP Chelsea-MOL Vidi FC Európa-liga mérkőzés 2018.10.04-én
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar focinak nem tenne jót, ha az UEFA megvalósítaná napvilágot látott tervét és az elit csapatokat Szuperligába tömörítené. A sportközgazdász szerint szinte biztos, hogy magyar csapat nem részesül a jelentős tv-s jogdíjakból, másrészt a magyar futballt szerető közeg nem láthatna hazánkban elit csapatokat, sztárjátékosokat.

Az elmúlt években több neves lap, több féle elképzelés, információ birtokába jutva írt a Szuperliga megjelenéséről, bevezetéséről, strukturájáról. De, az, amivel nemrég a New York Times előállt, nevezetesen, hogy az UEFA 2024-től átszervezné a nemzetközi kupasorozatokat, az komoly visszhangot váltott ki. Az Európai Labdarúgó-szövetség három kupasorozatot hozna létre.

Értelemszerűen a legfelső polcon a top öt bajnokság csapatai, a legtehetősebb klubok kapnának egy helyet. Ez lenne az úgynevezetett a Bajnokok Ligája mintáját követő Szuperliga. Ez alatt lenne az Európa-liga, a második vonalba tartozó pontvadászatok képviselőivel (belga, holland, török, portugál, orosz), de létezne átjárás a felső és a középső polc között. A Szuperliga utolsó négy helyezettje kiesne az El-be, míg értelemszerűen az El első négy helyezettje a Szuperligába jutna.

Ami magyar szempontból érdekesebb az a harmadik számú európai kupasorozat, amely egyelre az „Európa-liga 2" nevet viseli. Szabados Gábor sportközgazdász a Világgazdaságnak a téma kapcsán több tényezőre rámutatott.

„Az egész jelenség mögött a pénzszerzés, a bevételmaximalizálás áll. Nem titok, hogy az UEFA bevételeinek jelentős része az öt legnagyobb piacról jön. Az egész átszervezés mögött a pénz az igazi mozgatórugó. Ezzel a lépéssel azonban a kis országok csapatait teljesen elzárják a pénzcsapoktól, kvázi nincs nagy esélyük a gazdasági fejlődésre. A kicsiket elüldözik a pénzes kondér közeléből, nem részesülhetnének a leosztásokból, s a tv-s jogdíjak hiányát is megérezhetik" – fogalmazott.

 

Ami azonban a magyar futballt értinti az közel sem örömteli, ugyanakkor bőven áll mögötte racionális magyarázat. Szóval, ha megvalósul az UEFA elképzelése, akkor a honi labdarúgás a legalsó polcra, a „futottak még" kategóriájába kerülne, ahonnan nem tudni, van-e feljebb lépési lehetőség. Ezáltal a magyar foci totálisan elszigetelődik majd az elittől, csekély esély lenne például, hogy újra MOL Vidi FC-Chelsea mérkőzést rendezzenek.

A sporközgazdász szerint ez két szempontból is óriási probléma. Egyrészt, szinte biztos, hogy magyar csapat nem részesül a jelentős tv-s jogdíjakból, másrészt a magyar futballt szerető közeg nem láthatna hazánkban elit csapatokat, sztárjátékosokat. Szabados kettős megközelítést lát. Egy sikerélmény alapút, hiszen „ha a saját kategóriánkban lévőkkel játszunk, akkor nagyobb esély van a sikerélményre – ez pedig igazán ránk fér." Másrészt elgondolkodtató, hogy „a Fradi sikere az azeri negyedik helyezett ellen mennyire nevezhető sikernek…" Így pedig adódik a kérdés:

„a valódi és értékes cél hiánya nem lesz-e demotiváló a magyar klubcsapatoknak"

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás