promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rossi elárulta, miben fejlődött irányítása alatt a válogatott
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rövid interjút adott portálunknak a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. A szakember beszélt arról, miben lépett előre regnálása alatt a nemzeti tizenegy, illetve azt is elárulta, hogyan kezeli a rá nehezedő nyomást.

Mint arról beszámoltunk, nyáron rendezik meg első alkalommal az első Egri Erbstein nemzetközi amatőr futballtornát és az első magyarországi vakfoci döntőt. A szervezés java részét a BAK és a Magyar Paralimpiai Bizottság végzi. De a magyar válogatott szövetségi kapitánya is támogatásával jelezte, fontosnak tartja az amatőrök és látássérültek sportját. Marco Rossi a sajóttjáékoztató után egy rövid interjú erejéig portálunk rendelkezésére állt.

– Ha az ember meghallgatja a nyilatkozatait, sajtótájékoztatóit mindig egy racionálisan, de azért optimistán gondolkodó embert hall. Ez a hozzáállás, gondolkodás a neveltetéséből fakad?
– Igen. Úgy hiszem, hogy a családom meghatározó erejű abban, ahogy az ember felneveli a fiait, gyerekeit. Egyértelmű, hogy az apa és a nagyapa példája meghatározó. Az esetemben legalábbis így volt, édesapám és nagyapám példáját követtem.

– Nagy nyomás alatt dolgozik. A 2020-as Európa-bajnoki selejtező egy „mindent vagy semmit" szituáció. Hogyan kezeli az önre nehezedő a nyomást, és miként kommunikálja ezt a válogatott felé?
– Nyilvánvalóan érzem ezt a nyomást. Ahogy közeledik egy mérkőzés, egyre jobban érzem. Azt is átérzem, mennyire fontosnak érzik a magyar emberek a nemzeti válogatottjukat. De megpróbálok a munkámra összpontosítani és ezt igyekszem a becsatornázni a a feladataimba. Igyekszek semmit se a véletlenre hagyni. Pontosan azt kérem a játékosaimtól, hogy igyekezzenek túllépni ezen a feszültségen, ezen a nyomáson, hogy a figyelmüket a pályán és pályán kívüli feladataikra fordítsák.

– Hogy jellemezné a Rossi-féle magyar válogatottat? Mi az, amivel elégedett, s miben lépne előre?
– Fejlődni minden szempontból kell még. De azt gondolom, ma már kimondhatjuk, hogy az egy évvel ezelőtti állapotához képest a nemzeti tizenegy bátrabb és szervezettebb, illetve sokkal jobban hisz a saját képességeiben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás