promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas szerencsével jött össze a Pool-győzelem a Tottenham ellen
Borítókép:  Forrás: AFP/Paul Ellis
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Premier League 32. fordulójának zárásaként rendezték meg a Liverpool–Tottenham Hotspur rangadót.

A Liverpool a bajnoki címért, a Tottenham a dobogóért és a Bajnokok Ligájáért küzd, így hatalmas elánnal vetették bele magukat a csatába a csapatok. Minden szakértő azt várta, hogy melyik sztár fog villanni, aztán jött a Pool balhátvédje, Andrew Robertson, aki egy zseniális gólpasszt adott Roberto Firminónak.

Bár küzdött a londoni alakulat, nem igazán találta meg azt a játékát, amellyel egy szikrányi esélye is lett volna az egyenlítésre. Nem hiába változtatott az első félidőben háromszor is csapata szerkezetén az eltiltása miatt a lelátón helyet foglaló Mauricio Pochettino.

A második félidő eleje is az első medrében folytatódott, ám a hajrára érkezve a Tottenham menedzsere védő helyet csatárt küldött csatába, és egy perc múlva Lucas Moura gólja meg is hozta a várva várt egyenlítést. Ezzel pedig a londoni csapat átvette a mérkőzés irányítását. Benne volt az összecsapásban, hogy a vendégek elviszik a három pontot, ám a győztes találat nem ott született meg, ahol a Tottenham játékosai szerették volna: a 90. percben Mohamed Szalah beadása után Hugo Lloris öngólt rúgatott Toby Alderweirelddel.

A Liverpool játékosai és szurkolói hálaimát rebeghetnek Fortunának.

A másik vasárnapi mérkőzésen a Chelsea a Cardiff City otthonából hozta el a három pontot:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás