promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rakitic elmondta, hogy mivel készülnek Dzsudzsákék ellen
Borítókép:  Forrás: croatiansports.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tiszteli és nem becsüli le a magyar csapatot Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A két együttes vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése előtt egy nappal a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón a tréner azt hangsúlyozta, agresszív és motivált ellenfélre számít. Hozzátette, természetesen maximálisan felkészültek a magyarok játékából, de szeretnék a saját futballjukat játszani az összecsapáson. A trióból Rebic csereként már három nappal ezelőtt az azeriek ellen 2-1-re megnyert rajton is pályára lépett.

A tréner megjegyezte, várhatóan három, a vb-ezüstérmes csapatban fontos szerepet betöltő, kisebb sérüléséből felépült játékosára, Marcelo Brozovicra, Ante Rebicre és Dejan Lovrenre is a kezdőcsapatban számíthat.

Dalic a magyarokról szólva azt mondta, Marco Rossi együttese egyáltalán nem volt rossz a Szlovákia otthonában elszenvedett kétgólos vereség alkalmával, éppen ezért kemény összecsapásra számít vasárnap. A vendéglátók erősségei véleménye szerint a Bundesligában edződő játékosok, azaz Szalai Ádám, vagy éppen Willi Orbán.

Ivan Rakitic, az FC Barcelona klasszisa elmondta, alapvetően szeretnék irányítani a mérkőzést, minél többet akarják birtokolni a labdát, ugyanakkor fontos, hogy tartalékoljanak is az erejükből. Hozzátette, ahhoz, hogy megfelelőn működjön a támadás, jó védekezésre van szükség.

A horvát középpálya egyik kulcsjátékosa edzőjéhez csatlakozva hangsúlyozta, egyáltalán nem készül könnyű mérkőzésre, kemény csatát vár a vasárnap 18 órakor kezdődő találkozón.

Lesznek változások a magyar csapatban

Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen három-négy helyen változtat a kezdőcsapaton ahhoz képest, ahogy csütörtökön a szlovákok vendégeként küldte pályára a magyar labdarúgó-válogatottat.

„A regenerálódás érdekében változtattunk az eredeti programon, így elmaradt a szombat délelőtti edzés, mert a mentális és fizikális feltöltődés miatt szükségesnek ítéltük az extra pihenőt. A legtöbbet az segíthetne a pszichés felkészülésben, ha sikerülne pozitív eredményt elérni”

– mondta az olasz szakvezető, aki azt is elárulta, három-négy helyen lesz változás a kezdő tizenegyben.

Az 54 éves tréner kifejtette, bátor és agresszív játékot vár csapatától a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen, mivel tapasztalata szerint ha az esélytelenebb csapat csak vár és vár a kontralehetőségre, akkor 99 százalékban vereséget szenved.

„Feltett szándékunk minél feljebb védekezni, de nyilván lesz olyan időszak, amikor a horvátoknak sikerül majd nyomást gyakorolniuk”

– vázolta a terveket Rossi, aki hozzátette, 90 percen át „fenn kell tartani az intenzitást”, ami a szlovákok elleni 2-0-s vereség alkalmával nem sikerült folyamatosan, csak bizonyos periódusokban.

Rossi szót ejtett Szalai Ádám nyilatkozatáról is, melyben kiábrándítónak és elkeserítőnek nevezte a válogatott védekezését. A szakvezető úgy vélte, taktikailag helytálló volt, amit mondott, érzelmileg pedig túltöltött a csapatkapitány nyilatkozata, de ezt érthetőnek nevezte ilyen fájó vereség után, mivel mindannyian frusztrálónak érezték, hogy akár más eredmény is születhetett volna a pályán Nagyszombatban.

A szakember a riválisról úgy nyilatkozott, minden poszton klasszis játékosok játszanak, a tavaly szerzett világbajnoki ezüstérmük pedig nem a szerencse műve volt, hanem teljesen rászolgáltak és megérdemelték.

„Az egész horvát együttes klasszisokból áll, ezért csakis csapatként lehet megállítani. Ezen a meccsen nincs veszítenivalónk, ráadásul telt ház lesz, így meg kell mutatnunk, milyen kellemetlen ellenfelek tudunk lenni”

– mondta Willi Orbán arra vonatkozóan, hogyan kellene védekezni egy ilyen erős riválissal szemben.

A Leipzig védőjét is faggatták Szalai nyilatkozatáról, ő úgy fogalmazott, nem értette az érzelmi túlfűtöttséget, de a Hoffenheim csatára nagy felelősséget hordoz a vállán, ez átjött a nyilatkozatából, illetve ő mindig is ilyen volt. Hozzáfűzte, át kell vennie a csapatnak az ő győzni akarását.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás