promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Színészeket megszégyenítő jelenetet mutatott be a Roma csatára
Borítókép:  Getty
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Edin Dzeko megmozdulásáért Jászai Mari-díjat érdemelne.

Teste elgyengült, s alábbhullt az örök valóságba. Edin Dzeko, az AS Roma csatára színészeket megszégyenítő, egyben költői sorokat idéző módon terült el a gyepen a Porto elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján. Miután a bosnyák sportember a futballvilág finommetszésű úriemberével, Pepével összeakasztotta homlokát úgy döntött fogja magát, s közelebbről vizsgálja meg, hogy mily illatos a fű.

Pedig a portugál középhátvéd még elő sem húzta repertoárjából a hentesbárdot. Csak oly egyszerűen, de mégis kegyetlenül ránézett – persze, lehet ez váltotta ki az esést. Mindegy is, érdekes egy jelenet volt.

Ez pedig eszünkbe juttatta a MOL Vidi FC-től nemrég visszavonult Danko Lazovic produkcióját a Budapest Honvéd ellen. A szerb játékos vergődött, mint hal a szatyorban.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás