promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rossi két fontos játékosára nem számíthat Szlovákia ellen
Borítókép:  MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Se Fiola Attila, se Sallai Roland nem játszhat az első két Eb-selejtezőn. 

Alig több, mint két hét és a magyar válogatott megkezdi Európa-bajnoki selejtezőjét. Az első ellenfél Szlovákia lesz, majd három nappal később a Groupama Arénában a világbajnoki ezüstérmes Horvátország következik. A szövetségi kapitány, Marco Rossi már több helyen hangsúlyozta, hogy minden számításba vehető játékosát figyeli, egyúttal elemzi a soron következő ellenfeleket. Az olasz szakember az elmúlt napokban kapott két nem túl jó hírt. 

Az egyik esetben Sallai Rolandról derült ki, hogy ágyékműtétjének következtében nemcsak pár mérkőzést, hanem a mostani Bundesliga-szezont is kell kihagynia. Míg a legfrissebb hír, hogy a MOL Vidi FC hátvédje, Fiola Attila is kiesett. A székesfehérvári csapat honlapján jelzi, hogy a 29 éves játékosnak korábbi térdsérülése miatt bizonyos időszakonként fizioterápiás kezeléseken kell átesnie, hogy a műtét elkerülhető legyen, majd a kezelések után rehabilitációs munkát kell végeznie.

„Most abba a periódusba értünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra százszázalékos állapotban tudjon majd pályára lépni”

– nyilatkozta a honlapnak Kovács Tibor csapatorvos, aki azt is elmondta, hogy a nemzeti csapat felé jelezték a 27-szeres válogatott Fiola problémáját, amiért nem játszhat a március végén esedékes két találkozón.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás