promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Real tinisztárja akár egymaga legyőzhette volna a Barcelonát
Borítókép:  Getty
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Real Madrid támadója, Vinícius Jr. különbséget jelent. Helyzeteket alakít ki. De a kapu előtti megmozdulások hatékonyságában van még hova fejlődnie.

A Real Madrid támadója, Vinícius Jr. pontosan azt adja, amit várni lehetett tőle. Különbséget jelent. Hozzáadott értékkel bír. Ugyannakkor hiányosságai miatt olykor kósza káromkodás hagyhatja el az ember száját. Na, nem ügyetlensége okán, sokkal inkább az a „kicsi”, ami többnyire hiányzik. A játékában tapasztalható kettősség szembetűnően megmutatkozott a Barcelona elleni spanyol Király kupa visszavágón. Egyrészről

több lövési kísérlete volt a kilencven perc során, mint a Barcelona csapatának összesen. (Hat, négy ellenében.)

Ráadásul ebben a szezonban – minden sorozatot figyelembe véve – egy játékrész alatt senki nem lőtt annyi alkalommal (5) a katalán kapura, ahányszor azt Vinícius Jr. tette február 27-én este. Másrészről, s valójában ez a mérvadó: a neve mellett nulla gól és nulla gólpassz áll.

Szóval dualitás. Amikor a mosolygós brazil tinit 2017 nyarán a Real Madrid 45 millió euróért leigazolta a Flamengótól, ő lett a világ legdrágább 17 éven aluli játékosa. De csak egy évvel később, 2018 nyarán csatlakozott a madridi együttes felnőtt keretéhez. Aztán, ahogy Santiago Solari szépen lassan helyet adott neki a kezdőcsapatban, kitűnt, nem véletlenül állították róla a Real Madrid játékosmegfigyelői, hogy:

ilyen tehetség tíz-húsz évenként születik.

Megmozdulásain látszik, hogy fejlődésében fontos szerepet játszott a futsal. Az alapokkal São Gonçalo utcáin ismerkedett meg, majd a Flamengo érdekeltségeihez tartozó Escolinha Fla Sao Goncalóhoz került. Ifjoncként több évig balhátvédként játszott, ám mivel a brazil szélső védők természetükből fakadóan támadó mentalitással rendelkeznek, manapság már szélsőként szerepel. Technikailag képzett, jobb és bal lábát majdhogynem egyformán használja. Testfelépítését nézve könnyen asszociálhatunk rövidtávfutóra – kezdősebessége átlagon felüli. Ráadásul balhátvéd poszton szerzett tapasztalatának köszönhetően érti a mögötte játszó társait. Hiányosságai, kétarcúsága – mint már fentebb említettük – azonban jól láthatóak voltak a Barcelona ellen.

Mint azt a spanyol újságíró Rik Sharma Twitter-posztjában jelezte, a hatékonyság egyelőre hiánycikk.

A Real Madrid első csapatában Vinícius ebben a szezonban 75 alkalommal lőtt kapura, de ezekből összesen három gólt szerzett.

Persze, akadt, aki védelmébe vette az ifjú brazilt. A futballszakíró, Euan McTear jelezte, Ronaldo első negyven mérkőzésén a Manchester Unitedben összesen hatszor talált be. Sőt, hogy még egy érv álljon itt Vinícius mellett, a spanyol AS egy igen hízelgő statisztikát közölt:

Lionel Messi az első szezonjában kilenc alkalommal lépett pályára a Barcelona csapatában és egy gólt lőtt.

Ezzel szemben Vínícius eddig 26 mérkőzésen szerepelt a Real Madrid felnőtt együttesében, és három gól, illetve tizenkét gólpassz áll a neve mögött. Lehet persze több szempontból vizsgálni a számokat, statisztikákat, azt azonban az idő és Vinícius fejlődése dönti majd el, hogyan tekintünk rá. Egyelőre az látszik, hogy amit korábban Anderson Moura, brazil újságíró, kommentátor a Promotionsnek nyilatkozott, még abszolút érvényben van:

„Fontos, hogy hatékonyabban fejezze be akcióit, illetve tökéletesíteni kell azon képességét, hogy minél különbözőbb módon tudja megrúgni a labdát.”

Szóval türelem, a Veni (vagy ahogy néha Vinícius kapcsán hallani, Vini), vidi, vici  egyelőre még odébb van.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás