promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Manchester középpályását japán VHS-ekről tanította meg focizni nagyapja
Borítókép:  tbrfootball.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

12 évesen olyan kicsi volt Jesse Lingard, hogy az öreg a kertben épített neki edzőtermet. Alex Ferguson évre pontosan megmondta, hogy mikor fog bemutatkozni a Unitedben.

Ha létezik a klubhűségnek mintaképe, Jesse Lingard mindenképp az. A Manchester United futballistája 2000 óta, vagyis nyolc éves korától tartozik a Vörös Ördögök kötelékébe, s kizárólag az aktuális vezetőedző döntése miatt játszott más csapatokban – kölcsönben. 2015 óta viszont helyet kapott a keretben, mi több, 103 mérkőzést számlál a felnőttek között. FA-kupa és Európa-liga győzelemmel hálálta meg a pályán töltött perceket, s mára a United kulcsjátékosa lett. Időközben az angol válogatottba is bekerült, a tavalyi világbajnokságon három mérkőzésen is kezdő volt.

Pedig nem volt magától értetődő, hogy a labdarúgást választja gyermekként. Ahogy a Players Tribune-nek írt cikkében áll, a Liverpool és Manchester között félúton található Warringtonban cseperedett fel, errefelé pedig a futballnak – ahogy Anglia-szerte máshol is – komoly riválisa a rögbi. Hogy mi irányította a figyelmét mégis a foci felé? Élete egyik legfontosabb szereplője, a nagypapája.

Lingardot félig-meddig a nagyszülei nevelték fel, ennek okáról a cikkben nem ír. Annyi bizonyos, hogy kicsi korában napi szinten volt együtt a nagyapjával. Az öreg rögbijátékos volt, majd brit erőemelő válogatott. A futball nem igazán kötötte le, egészen addig, amíg pelenkás unokája, akinek a térdéig ért a labda, el nem kezdett érdeklődni a foci iránt.

„Elkezdte képezni magát. Amikor négyéves lettem, VHS kazettákat vásárolt, s azon nézte a gyakorlatokat. Nem tudom, miért, de ezek japán kazetták voltak. Képzeljék maguk elé, ahogy ez a tagbaszakadt angol pasas minden reggel ott ül a tévé előtt, és japán futball leckéket bámul. Közben jegyzetelt. Elhivatott volt. Segíteni akart nekem” – írja az angol futballista. 

Lingardot bölcsödéskorától fogva minden nap kivitte a parkba a nagypapa, s tanította labdát vezetni, cselezni. Ennek is köszönhető, hogy amikor hét évesen elvitte a Manchester United akadémiájára, az edző csak ennyit kérdezett tőle: hol rejtegette eddig ezt a gyereket?

„Tudják, egy álom teljesedett be, amikor bekerültem. Oda nem lehet önerőből eljutni, tök mindegy, hogy ki vagy. Muszáj, hogy ott álljon melletted valaki. Ő minden egyes nap ott állt mellettem.”

Amit ma csináltatok, tiszteletlenség volt

Lingardban egy Stoke elleni ifi meccs is mélyen megmaradt, ahol az egyik ellenfél játékos apja kötekedni kezdett a nagyapjával, de az öreg higgadt maradt. A Manchester viszont több gólos vereséget szenvedett, s amikor jöttek le a pályáról, leszaladt eléjük a gyepre, s a következőket mondta:

„Tiszteletlenség. Ez az egész, amit ma csináltatok, tiszteletlenség volt. Hihetetlen. Menjetek, és nézzetek bele a tükörbe, srácok. Csalódást okoztatok a családotoknak, saját magatoknak is, szégyent hoztatok a címerre is. Nem érdemlitek meg a mezt, nem érdemlitek meg!”

Négymeccses eltiltást kapott, de onnantól legenda volt. Lingard elmondása szerint a fenti beszéd, és annak üzenete nélkül soha nem vált volna olyan játékosa, mint amilyen lett belőle.

Az öreg csak főembernek hívta Sir Alex Fergusont, aki ekkor már bajnok és Bajnokok Ligája-győztes volt a klubbal. Egyszer nála fogsz játszani – mondta Lingardnak a nagypapa, azonban komoly akadályt jelentett a méret. A kis Lingardról készült egy fotó 12 évesen, ahol vele egykorú AS Roma focistái ellen játszik. Másfél fejjel volt alacsonyabb náluk. A nagypapa ezért összeeszkábált egy faházat a kertben, amit berendezett konditeremnek. Súlyzózott és fekve nyomást gyakorolt unokájával, amitől persze a rossz élettani hatások miatt az akadémián rögvest eltiltották.

Pogbával a kispadon

16 évesen őt és szüleit behívta az irodájába Ferguson, és azt mondta neki: „Hiszünk benned Jesse, de időbe telik, amíg be fogsz kerülni a csapatba. Türelmesnek kell lenned, 22-23 éves korodban készen fogsz állni.”

Lingard saját bevallása szerint sem állt készen 18 évesen a Premier League-bemutatkozásra, amikor Paul Pogbával együtt felülhettek a cserék közé Newcastle-ben. Úgy látja, szükséges volt az alacsonyabb osztályú csapatoknál eltöltött néhány év kölcsönben. Volt olyan időszak, amikor a másodosztályú Leicester öltözőjében James Vardyval és Harry Kane-nel ücsörögtek együtt. Hat évre rá világbajnoki elődöntőn léptek pályára ugyanezekkel a játékosokkal.

„Bizonyos emberek kritizálnak azért, mert állandóan mosolygok a pályán, a kispadon. De nem fogom abbahagyni, ugyanis élvezem a futballt. S azért sem, mert tudom, hogy milyen nehézségeken kellett átesnem, hogy viselhessem a Manchester United felnőtt csapatának a címeres mezét. Azért sem, mert tudom, hogy azzal kereshetem a kenyerem, amit szeretek. Szóval egyetlen percre sem fogom abbahagyni a mosolygást.”

Lingard 2014-ben a Swansea ellen 22 évesen mutatkozott be az angol élvonalban, pontosan akkor, amikor azt Ferguson megjósolta. 20 perc alatt tropára ment a térde, és 14 hónapba telt, mire újra pályára tudott lépni. Azóta kirobbanthatatlan tagjává vált a kezdőnek, s mint írja, többek között ezért sem fogja abbhagyni a mosolygást.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás