Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

„Kevesen állnak bele fejjel a parkettába egy guruló labdáért”

„Kevesen állnak bele fejjel a parkettába egy guruló labdáért”

Sport & Szabadidő

„Kevesen állnak bele fejjel a parkettába egy guruló labdáért”

Sport & Szabadidő

Tuser Krisztián 07:37

Kirsner Erika, a GVM Europe-Vác kézilabda klub elnöke a portálunknak adott interjúban többek között beszélt az elmúlt napok menedzseres botrányáról, de érintettük a klub pénzügyeit is. Ezen kívül szót ejtettünk a Dunakanyar Kézilabda Akadémiáról, és a sportág utánpótlásáról is.

– Az elmúlt napok női kézilabdás eseményei közül kiemelkedik az az eset, amikor egy menedzser a Ferencváros játékosát arra akarta rávenni, hogy károsítsa meg saját klubját. Így működik a rendszer?
– Ebben az ügyben nekem az volt furcsa, hogy egy menedzser nem a saját pártfogoltját akarta rábírni erre az „üzletre” – egyébként ez nem jellemző. Tapasztalatom szerint a menedzserek úgy dolgoznak, hogyha én akarok egy játékost igazolni, akkor a menedzser elmondja, hogy más klubok is szeretnék leigazolni az adott játékost. Ez vagy igaz, vagy nem. Természetesen nem tudom felhívni ezeket az egyesületeket, és megkérdezni tőlük, hogy ők tényleg akarják-e ezt vagy azt a játékost. De ez benne van, hiszen minden piac így működik: ott veszem meg az adott terméket, ahol olcsóbb. Ha viszont van egy játékos, aki hozzám akar jönni, akkor a menedzser megpróbál minél nagyobb összeget kiharcolni pártfogoltjának, hiszen akkor neki is több marad.

– Vácon milyen kapcsolatban állnak a játékosok a menedzserekkel?
– Nálunk – egy kivétellel – csak a külföldi játékosoknak van menedzserük. A magyaroknak nincs. Ez szerintem sokkal jobb helyzet. Ha egy játékos ott akar maradni, akkor úgyis meg tudsz vele egyezni. Ha nem, akkor a csillagos eget is lehozhatod neki, nem fog hosszabbítani.

– Természetszerűleg minden sportágban megvan a játékos, a menedzser, és a vezető közötti kapcsolat. Azonban a decemberi Európa-bajnokság után Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy a magyar kézilabda-társadalom abban is különbözik a többitől, hogy itt a szurkolók és az újságírók is közel vannak a sportolókhoz. A Váci NKSE elnökeként hogyan éli meg ezeket a helyzeteket?
– Sokszor hallok pletykát akár újságírótól, akár szurkolótól, ami aztán igaznak bizonyul. Az tény, hogy közel vagyunk egymáshoz, és ez lehet, hogy nem a legjobb. Sokszor én is azt érzem, hogy azok a dolgok, amik a csapaton belül kell, hogy maradjanak, egyszerűen kikerülnek. Ez azonban nem csak nálunk probléma, hanem a teljes magyar kézilabda közegben. Azt is mondhatom, hogy „nyitottan élünk”. A játékos mindennapjai a nyilvánosság előtt zajlanak: ha elmegy szórakozni, ha elmegy bevásárolni, akkor a szurkolók felismerik. Egy kólát nem tud úgy venni, hogy ne szólítanák le a szurkolók. Nem gondolnám, hogy nekünk ez ellen valamit tenni kellene. Sőt, az a véleményem, hogy nem is szabad ez ellen tenni, ameddig ez nem káros, és nem zavar senkit.

– A váci női kézilabda-csapat üde színfolt a magyar NBI-ben, hiszen fiatal és magyar játékosokkal veszi fel a harcot a tehetősebb, és több légióst foglalkoztató csapatokkal szemben. Egyértelmű volt, hogy emellett a modell mellett teszi le a voksát a klub?
– Próbálkoztunk többféle úttal, de arra jutottunk, hogy a Váci NKSE-nek az a feladata, hogy versenyeztesse a fiatalokat, kineveljen olyan játékosokat, akik utána el tudnak menni a Ferencvárosba vagy Győrbe. Mi ezt szeretnénk, és ezt nagyjából tudtuk is tartani eddig. Aki nálunk értékes játékos volt, azok közül többen a Fradi játékosai lettek. Szezon közben érkezett hozzánk Lakatos Rita, akit ha két-három év alatt sikerül felhozni annyira, hogy a Győr azt mondja, hogy leigazolná, akkor mi ennek örülünk, mert ez a mi, illetve edzőink munkájának a dicsérete. Azok a fiatalok, akik most nálunk játszanak, és hosszabbítottak, azok pontosan tudják, hogy mit miért csinálnak. Természetesen előfordulhat olyan, hogy valamelyik csapat érdeklődik fiatal játékosunk iránt, és kivásárolná a szerződéséből, ekkor jön a tárgyalás és az esetleges üzlet megkötése.

– Ha már szóba kerültek az anyagiak: ezen a téren hogyan teljesít a klub?
– 2011-től vagyok elnök, azóta – a többi helyi egyesülethez hasonlóan – a várostól szabad felhasználású támogatást nem kaptunk, ellentétben az ország más városaival, ahol az önkormányzatok támogatják a helyi klubokat. A városi cégektől kizárólag tao-támogatásokat kapunk, amelyet ezúton is köszönünk nekik, de azokat sajnos csak meghatározott célokra használhatjuk fel. Nagyon nehéz szabad felhasználású támogatást, szponzorációt szerezni. Ezt jól mutatja, hogy a Váci NKSE névadó szponzora egy jászberényi cég. A vállalkozás tulajdonosa törzsszurkolónk, aki nagyon szereti a csapatot, és a lányokat, így került képbe.

– Emlékszem, néhány éve végigsöpört a médián, miszerint a klubnak arra sincs pénze, hogy a csapatot kiutaztassa egy párizsi meccsre, ezért Kirsner Erika a saját pénzéből vette meg a repülőjegyeket. Ez ennyire egyértelmű volt?
– Az természetes volt, hogy adok pénzt a csapatnak. De ez nem csak nekem, hanem a teljes vezetőségnek, elnökségnek evidens, hogyha kell, akkor a sajátunkból adunk. Ezt nem ajándékba adjuk, hanem vissza is szeretnénk kapni, de az egyértelmű, hogyha a csapat meg van szorulva, akkor a sajátunkból adunk.

– Októberben kezdődött meg a Dunakanyar Kézilabda Akadémia építése. Mikorra várható az épület átadása? Egyáltalán hogyan jött az az ötlet, hogy váci régiónak szüksége van egy bentlakásos kézilabda intézményre is?
– Az a célunk, hogy az augusztusi edzőtábort már az akadémia épületében tudjuk megtartani. Jelenleg közel hatszáz gyerekünk van, és őket nehéz lenne csak a klubban versenyeztetni. A Váci NKSE-t megpróbáljuk a környékbeli gyerekekre építeni. Ez szigorúan az a vonzáskörzet, ahonnan még busszal be lehet jönni. Az akadémia távlati célja viszont az, hogy az egész észak-magyarországi régiót felölelje, hiszen ez egy fehér folt az ország kézilabdatérképén. Anno, amikor leültünk Kocsis Mátéval beszélgetni, és elmondtuk, hogy mi mit szeretnénk, akkor ő nagyon pozitívan állt a kezdeményezéshez – innen indultunk. Az akadémiai játékosoknak délelőtt is van edzésük, ezzel már többet kapnak, mint az NKSE-hez tartozó sportolók. Az akadémistáknak pedig az a fő motivációjuk, hogy mire kiöregszenek a junior korosztályból, addigra az NKSE-ben kapjanak szerepet.

– Volt sportolóként, és klubvezetőként jó rálátása van napjaink utánpótlására. Milyen különbségeket vesz észre a mostani, valamint a húsz évvel ezelőtti fiatalok között?
– Egy kézilabdázó fiatalról azt tudom mondani, hogy aki tehetős családból érkezik, abból kevesebb eséllyel lesz profi sportoló. Az alázatban van nagy különbség a mostani generáció és a mi generációnk között. Jelenleg sok fiatal sportoló gondolja azt, hogy azok a dolgok, amiket megkap, az automatikusan jár neki. Hétköznapi példa, hogy egy folyosón, egy sportlétesítményben nem köszönnek a fiatal játékosok az idősebbeknek – legyen az a takarító, vagy az elnök. A másik fontos dolog pedig a küzdeni tudás. Sajnos jelenleg kevés olyan játékost látok, aki – kézilabdás nyelven szólva – beleáll fejjel a parkettába egy guruló labdáért. Nincs meg benne az az akarat, hogy rávetődöm, és csak az enyém lesz. Vagy például, amikor az akadémián felvételiztetünk, akkor íratunk a játékosokkal egy tesztet, és megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a kézilabdához kötődő kérdésekre nem tud válaszolni. Természetesen jár edzésre, mert mondjuk jó a társaság, és még tételezzük fel, hogy jó is abban, amit csinál, de hogy mi történik az edzés után, az egész egyszerűen nem érdekli.

– Ehhez a korosztályhoz tartoznak azok a lányok is, akik 2018 nyarán junior-vb-t nyertek Debrecenben: róluk, hogy vélekedik?
– Az egyértelmű, hogy világbajnokainkat más fából faragtak, és nagyon örülünk annak, hogy ilyen jó csapat és társaság gyűlt össze. Az már a jövő zenéje, hogy abból a csapatból mennyien fognak tartósan a nagyválogatottban szerepelni.

– Sarkos állításokat fogalmazott meg a fiatalokkal kapcsolatban. Mit tehet az edző vagy a klubvezető ebben a helyzetben?
– Az edzők pontosan tudják, hogy minden gyerekhez máshogyan kell állniuk, és természetesen próbálnak is ezen beidegződések ellen tenni, de abban a másfél órában, míg tart az edzés, egyszerűen nincs idő másra. Sportvezetőként gyakran azt látom, hogy a szülő jobban akarja, hogy a gyerek profi sportoló legyen, mint maga a gyerek. Akiknél ez felmerül, azoknak ezt el is szoktam mondani. A szülő ilyenkor felháborodik, de idővel bebizonyosodik, hogy mégis csak nekem volt igazam.

Borítókép: Promotions/Havasi Zsolt