promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A katasztrófavédelem kiadta a figyelmeztetést: ez minden magyar embert érint, főleg így advent és karácsony idején
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A katasztrófavédelem mindenkitől ezt kéri a következő hetekben.

November 28-án lesz advent első vasárnapja, ezért a katasztrófavédelem a pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel ismételten a tűzmegelőzés fontosságára, hiszen az évi átlagosan 6-7 ezer lakástüzek jelentős része az adventi és a karácsonyi időszakban történik.

Mindenkitől azt kérik, hogy ügyeljenek a nyílt láng használatára, az adventi koszorún égő gyertyát ne hagyják égve magára, használjanak alátétet, és úgy helyezzék el a csillagszórókat, fényfüzéreket a karácsonyfán, hogy nyílt láng, illetve elektromos szikra ne okozhasson tüzet. Továbbá felhívták a figyelmet a fűtőberendezések rendszeres ellenőrzésére, a nyílt lángú fűtőtestek oxigén-utánpótlására, és a szén-monoxid-érzékelők használatának fontosságára is.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy azon tűzesetek esetében, amelyeknél a lakásban fel volt szerelve szén-monoxid-érzékelő, az elmúlt időszakban egy haláleset sem történt.

A katasztrófavédelem háromszáz füstérzékelőt, valamint az Opus Tigáz Zrt.-vel közösen félezer szén-monoxid-érzékelőt adott át pénteken karitatív szervezeteknek, ezzel összesen nyolcszáz rászoruló család otthona válik biztonságosabbá.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás