promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halálgömb: súlyos cirkuszi baleset történt Mosonmagyaróváron – videó
Borítókép:  Facebook/Magyar Nemzeti Cirkusz.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata szeptember utolsó hétvégéjén a nyugat-magyarországi kisvárosban adta elő műsorát.

A cirkuszba általában szórakozni járnak az emberek, és ez az esetek döntő többségében vidáman hagyják el az helyszínt. Azonban a produkciók egyre több veszélyt hordoznak magukban, és az előre megjósolhatatlan eseményeket is számba kell venni.

Majd egy éve egy medve támadta meg idomárját a nézők szeme láttára.

Arra is volt példa, amikor az artista veszítette el az egyensúlyát, és szenvedett súlyos sérüléseket.

A Bors arról ír, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz szombati, mosonmagyaróvári előadásán súlyos baleset történt. Éppen a Száguldó motorosok a Halálgömbben (öt motoros óriási sebességgel köröz egy zárt rácsos gömbben) nevű produkciót élvezhette a közönség, amikor az egyik résztvevő kirepült a gömbből. A cirkusz munkatársai azonnal a balesetet szenvedő motoros segítségére siettek, a fiatalembert kórházba szállították, ahol megröngenezték, és megállapították, hogy négy bordája eltört.

A lapnak nyilatkozott a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, Richter József:

„Az egyik motorosnak, Raffaelnek, defektes lett a motorján az egyik gumi, ezért nem tudta tartani a sebességet és kirepült a már nyitott gömbből. Ez sajnos egy olyan eset, ami több ezer előadásból egyszer, ha előfordul. Ráadásul pont egy olyan pillanatban történt, amikor nyitva volt a gömb. Hála Istennek nagyobb volt az ijedtség, mint maga a baleset. Ez az előadás legutolsó produkciója volt, utána már csak a finálé jött volna, ami természetesen elmaradt. Azonnal értesítettük a mentőket. Kiálltam a közönség elé elmondtam, hogy sajnos ez a baleset megtörtént, a nézők pedig rendezetten elhagyták a cirkuszi sátrat.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás