promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napfürdőzhetünk a hétvégén, majd radikálisan megváltozik az időjárás
Borítókép:  AFP.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A hétvégén akár 26 fok is lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Hajnalig derült vagy gyengén felhős, csapadékmentes idő várható. Szombat reggel és délelőtt, illetve az ország déli felén még kora délután is, szakadozott felhősáv vonul át, ezt követően szombaton a délután folyamán már gomolyfelhő-képződésre lehet számítani. Összességében többórás napsütés várható.

Szombaton elsősorban az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén, kisebb eséllyel a nyugati határvidéken alakulhat ki néhol futó zápor. Az északi, északkeleti szél szombaton az ország középső sávját leszámítva megélénkül, a keleti megyékben napközben meg is erősödik.

A legalacsonyabb hőmérséklet döntően 10, 17 fok között alakul, de az északi völgyekben néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 és 26 fok között várható, délen lesz a melegebb.

Jövő kedden markáns hidegfront éri el az országot a modellszámítások szerint – írta korábban az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az időjósok azt is közölték, hogy a hidegfront hatására a délutánonkénti hőmérséklet 15-16 fokra esik vissza, erős szél kíséretében. A front némi csapadékot is hozhat majd, ha pedig a jövő hét második felére mérséklődik a szél, megérkezhetnek az első gyenge, talaj menti fagyok is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás