promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kegyetlen kóstolás: majdnem elájul a zsűri előtt a Mestercukrász versenyzője
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Liptai Claudia, Juhos József és Enzsöl Balázs ilyen félelmetesek lennének?

Nyolc kötény már csütörtökön elkelt, a maradék hatért nyolcan szálltak ringbe a Mestercukrász pénteki adásában. Az első feladatban három darab különböző ízesítésű, virág-tematikájú cupcake-et várt a zsűri a négy versenyzőtől.

A második fordulóban már Joci séf izzasztotta meg a versenyzőket. A tempós diktálás során a cukrász ikonikus desszertjét kellett lemásolni, ami ugyebár sosem könnyű.

Ljubov már a koncepciójával is bajban volt az első feladatban, Cintinek pedig nem ment a másolás, így ők kiestek. Persze voltak boldog pillanatok is, mivel összesen 14 kötény talált gazdára, a mai napon pedig már indul az elődöntő a Mestercukrászban.

Dráma ismét lesz bőven: Máté például elég szépen füstbe borítja az egész konyhát, vagy mondhatjuk úgy, a rögtönzött cukrászüzemet. A versenyző ropogós elemet szeretne készíteni a sütőben, de próbálkozása nagyon kisiklik.

A Mestercukrász egyik versenyzőjéért közben igazán elkezdhetünk izgulni. Roli nem kap túl jó kritikát, így egyre rosszabbul lesz a zsűri előtt. Liptai Claudia, Juhos József és Enzsöl Balázs ilyen félelmetesek lennének?

„Kóstolás közben egyszerűen annyira felhergeltem magamat, hogy egyik percről a másikra rendkívül rosszul lettem, és azt éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj”

- mondta Roli, akit gyorsan ki is kísértek.

Liptai Claudia hozzá is tette, hogy látta a versenyzőn, ahogy elkezdett zöldülni. Vajon képes lesz folytatni a versenyt? Kiderül a Mestercukrász következő adásából hétfőn este 20 órakor az RTL Klubon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás