promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Norbi szerint lassan az lesz a bűn, ha valaki vékony
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A fitneszguru nagyon intenzív volt ma a közösségi médiában, mert sütött is valamit a követőinek.

Schobert Norbi életéért nem olyan rég még elég sokan aggódtak. Ahogyan korábban megírtuk, a kórházban derült ki, hogy enyhe lefolyású stroke-ja volt, de sikerült idejében segíteni rajta, így a fitneszguru megúszta komolyabb következmények nélkül az esetet.

Norbi már újra edzéseket tart, és A Konyhafőnök VIP műsorába is elég hamar visszatért.

Délután a közösségi médiában azonban ismét elővette a filozofikus énjét. Az egész egy előtte-utána képből indult ki.

„Amikor testpozitív szólamokkal találkozunk, rendre azt érezzük: itt valakik csak azért, hogy többet ehessenek, szándékosan meg akarják másítani a férfi - nő közötti vonzalom fizikai törvényszerűségeit. A biztonságos társadalmi zónák szinte már megdönthetetlennek látszó falai pedig kezdik elfojtani azt a belső igényt, hogy ápolt, esztétikus megjelenésünkkel is fenntartsuk párunk figyelmét”

- írta a fitneszguru, aki szerint lassan már az lesz a bűn, ha valaki vékony.

Akik egy kis gasztronómiára vágynak azokat sem hagyta cserben Norbi, mivel egy jó kis keto hot dog és hambi csiga recepttel készült a követőinek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás