promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: „Mindjárt pofánba…ak ezzel a hallal, Ádám”
Borítókép:  RTL Klub offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megkezdődött a döntős hét A Konyhafőnökben, ahol Handi rögtön kiakadt a hátráltatás miatt.

Már csak hat versenyző van talpon A Konyhafőnökben, akikre rögtön érzelmes pillanatok vártak, mivel átvehették a zsűritől a séfkabátot. Fördős Zé persze felhívta a figyelmet, hogy ne örüljenek annyira, mert a nap végén egy valakiről le is fog kerülni.

Handi mondhatni nehezen kezdett, mivel ő úgy juthatott be a döntőbe, hogy az utolsó főzésen már nem kellett részt vennie. A zsűri érezte is rajta, hogy nehezen talál vissza a saját ritmusához.

Az első feladatban Ádám bizonyult a legjobbnak, így élhetett egy hátráltatással, előnnyel azonban már nem. A versenyzőknek halakat kellett kiválasztani a pultról, amivel dolgozni szerettek volna a második körben. Handi rögtön lecsapott a durbincsra, míg Tamásnak egy macskacápa jutott. Ádám azt a lehetőséget kapta, hogy kiválaszthat két vetélytársat, akiknek alapanyagot kell cserélniük. Végül Handit és Tamást szemelte ki magának.

Utána hatalmas szóváltás alakult ki Handi és Ádám között, mivel előbbi nem igazán akarta feldolgozni, hogy ő kapta a nehezítést. Amikor Zé Ádámmal beszélgetett, Handi hátra is szúrt egy mondatott, hogy:

„Mindjárt pofánba…ak ezzel a hallal Ádám.”

Nehéz leírni a forrongó indulatokat, de a videóban minden benne van.

Edit hiába jó ízekkel dolgozott, talán ő érezte magán a legnagyobb nyomást, hogy bekerült a legjobb hat közé. Nehezen ment neki a főzés, el is érzékenyült, sőt, annyira figyelmetlen volt, hogy majdnem felgyújtotta a pultját, ahol lángra kapott az olaj az egyik edényben.

Edit is ott volt a kiesés szélén, de a zsűri úgy döntött, hogy Zoltán nála is rosszabbul teljesített, így neki kellett elhagynia a versenyt.

Már csak öten maradtak, de ma is távozik egy ember, az előzetesből pedig kiderül, hogy Handi ismét hozza majd a szokásos formáját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás