promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezek lettek az Év Strandételei 2020-ban
Borítókép:  Spéci Hotdog & Krumpli
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lássuk, mit érdemes mindenképpen megkóstolni, ha a Balaton környékén bóklászunk.

Nem kell leragadni a sült hekknél és a lángosnál. Ezért is indították útjára 2015-ben az Év Strandétele versenyt, aminek a célja a balatoni strandgasztronómia megújítása, hogy a vásárlók ötletes, egészséges, bárhol könnyen és gyorsan elkészíthető, a regionális alapanyagokra támaszkodó ételekkel találkozzanak a strandokon.

Tavaly a Balatonzamárdiban lévő Tiki Beach Bisztró Koviubilevese hozta el az első díjat, most ezt azonban megosztva kapták meg. A döntőbe jutott ételek közül öt a déli partról, kettő az északiról került a legjobbak közé, ezeket kóstolta végig a szakmai zsűri, is alakult ki a végeredmény.

Fontos volt az ételek minősége, a regionális alapanyagok használata, az ár-érték arány, de még a kiszolgálást is figyelembe vették.

Az egyik nyertes a balatonmáriafürdői Port Étterem BalaToros elnevezésű, újragondolt disznótorosa. Ehhez sült káposzta, és krumpli volt a köret.

A másik győztes az idén megújult alsóörsi Fogas Bisztró Hal erőlevese. Ebbe isteni tokhalgombóc került.

Az Év felfedezettje pedig a balatonboglári Spéci Hotdog & Krumpli lett. Igazi street food kajával támadták be az ízlelőbimbókat, Balaton LSK névvel, amihez a család készítette a kolbászt is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás