promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lewis Hamilton jót, vagy éppen rosszat tesz a kutyájával?
Borítókép:  Mark Thompson / POOL / AFP
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton rászoktatta kutyáját a vegán étrendre.

Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat, ahol nem igazán akadt kihívója, mivel a csapattársa, Valtteri Bottas is jócskán utána ért célba, a két Ferrari meg már az elején kiejtette egymást. A címvédőnek így megvan az idei első futamgyőzelme.

Hamilton már jó ideje, pontosabban 2017 óta vegán életet él, vagyis nem csak a húst hanyagolja, hanem teljesen mellőzi az állati eredetű termékeket. Ezeknek már sok típusa van, de maradjunk az étrendi veganizmusnál.

Közben kettészakad a társadalom, mert sokan gondolják úgy, hogy jó dolog a kedvencüket rászoktatni a vegán életmódra, míg akadnak olyanok is, akik súlyosan ellenzik ezt. Utóbbiak azzal érvelnek, hogy például a kutyák szervezete hozzászokott a húshoz az evolúció során, és kegyetlenség rájuk erőltetni egy ilyen étrendet. Néhány szakértő szerint először tesztelni kell a dolgot, és figyelni, hogy a kedvencünk szervezete miképp reagál, de sokak szerint már ezzel kísérletezni is kegyetlenség.

Lewis Hamilton csak pozitív példát tudott felhozni, amióta a bulldogját, Roscoet rászoktatta a vegán étrendre. A pilóta szerint a kutyus szőre sokkal selymesebb, könnyebben veszi a levegőt, megszűnt az ízületi gyulladása, a duzzadt mancsai pedig meggyógyultak.

A brit Állategészségügyi Szövetség elnöke, Daniella Dos Santos elmondta, hogy az Egyesült Királyságban az állattartók kötelesek az állatokat megfelelő táplálékkal etetni, arról pedig meg kell győződni, hogy a kedvencünknek nem okozunk-e több kárt, mint hasznot a hús megvonásával.

Talán itt is úgy kellene gondolkodni, hogy adjunk magunknak is, és a kedvencünknek is mindenből, amire a szervezetnek szüksége van, és hát húsra is van, de csak mértékkel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás