promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zsolt utazása a tarantulák világába, ahol az éhséget csillapítják a rovarral – galéria
Borítókép:  Jurák Zsolt fotója.
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Utazási tanácsadónk, Jurák Zsolt utazása a kambodzsai „Pókfaluba”.

Utazási tanácsadónk előző írásában bemutatta Thaiföld legendákkal és ópiummal övezett vidékét.

„Thaiföld után megérkeztem Kambodzsa fővárosában, ahol megtekintettem a Királyi Palotát, az Ezüst Pagodát, a vörös khmerek egykori börtönét és a piacot. Egy helyi étteremben pedig elfogyasztottam az ebédemet, ami szuper volt.

Kambodzsai utam második napján felkerestem Skun kisvárosa, amit »Pókfalu« névvel illetnek, ugyanis a helyi éttermek és utcai árusok egyik specialitásáról, a ropogósra sütött, hagymával ízesített nagy, szőrös tarantula pókról van szó. A kisütött tarantula íze »hasonlít« a rákéra, és a helyiek előszeretettel fogyasztják.

A pókevés az 1970-es években, a kommunista mozgalom idején vált elterjedtté, amikor annyira elszegényedtek az emberek és olyan éhesek voltak, hogy mindent megettek, amit meg lehetett. A férfiak több órát is eltöltenek a tarantulafészek figyelésével és a pókok levadászásával. Amint megfogták, megölik őket, majd vízalapú, cukros, sós, fűszeres pácba áztatják. Ezt követően sütik meg olajban. Különösen fontos, hogy a póknak mindössze 45 másodpercig szabad a forró olajban sülnie. Így lesz kívülről ropogós, belül pedig puha. A helyiek szerint a teste a legfinomabb, amely az első harapás után szétterül a szájban, ám a lába nem olyan jó.

Sziemreapból érdemes ellátogatni a Tonlé Sap tóhoz, ez Délkelet-Ázsia legnagyobb állóvize. Több mint egymillió embernek ad megélhetést, sokan a víz fölé, cölöpökre építették házaikat. A tó, melynek mérete az esős évszakban az ötszörösére duzzad, az ország dobogó szíve, a benne élő több mint kétszázféle hal a helyiek legfontosabb élelme. Léteznek komplett úszó falvak is: úszó iskolával, házakkal és templommal – ezt nem szabad kihagyni!”

– írta Jurák Zsolt.

[[galeria]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás