promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezúttal Firenze nem jött össze egy légitársaságnak
Borítókép:  AFP/Manuel Cohen
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Repülő helyett busszal érkeztek meg végül az utasok Firenzébe, mivel a légitársaság egy kicsit arréb tette le őket. Az ok ezúttal is meglepő. 

Újabb hihetetlen esetet tárt fel az Independent, miután

nemrég Düsseldorf helyett Edinburgh-ba vittek repülővel utasokat.

(A pilótákat a légitársaság alvállalkozója rosszul tájékoztatta ugyanis arról, hogy hová kellene menni.) Most az ország legalább megvolt, ám a célpont már nem annyira. 

Mint az AIRportal beszámol róla, a skandináv légitársaság egyik Airbus A319-esének kellett volna Koppenhágából Firenzébe mennie, de még indulás előtt úgy döntöttek, hogy a 100 kilométerrel északbbra lévő bolognai repülőtéren fognak leszállni. Ekkor derült ki ugyanis, hogy 

a pilóták nem rendelkeznek megfelelő útvonaladatokkal, így másik repülőteret kellett keresniük.

A járat másfél órás késéssel indult el, majd miután rendben leszállt Bolognában, az utasokat busszal szállították el Firenzébe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás