promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dolce Vita: mi legyen a Trevi-kútba dobott milliókkal?
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Aki járt már Rómában, tudja, hogy szimbólumai egy részét meg sem lehet közelíteni a turistaáradattól, de ezek közül is a legnagyobb a zsúfoltság a majdnem 300 éves Trevi-kút körül, amelyet egy viszonylag kis téren találunk. És található a vizében nem kevés pénz is, a turisták milliói annyit dobnak bele, amelyből egy komolyabb vagyon is összejön. Évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi) pénzérmét halásznak ki ugyanis belőle.  
A pénzbedobós hagyomány Frank Sinatra 1954-ben forgatott romantikus filmje, a Három pénzdarab a szökőkútban nyomán vált világszerte ismertté.
Maga a Trevi-kút az 1960-ban bemutatott Édes élet (Dolve vita) című filmben is fontos szerephez jutott, amikor Anita Ekberg megmártózott a vizében. Más alkalmakkor olasz drukkerek is előszeretettel fürdenek benne, többek között itt ünnepelték 1982-ben a labdarúgásban szerzett újabb világbajnoki címet. 

A kútba dobott pénzt eddig az egyházon keresztül a szegények kaptak meg, ám a távirati iroda beszámolója szerint a római városvezetés szemet vetett rá infrastrukturális fejlesztéshez. A BBC News szerint a római polgármester, Virginia Raggi jelentette be az igényt, a római városvezetés pedig már elfogadta a változtatást, és áprilisban hatályba lép.

Sok olasz a közösségi médián keresztül arra szólította fel a városi tanácsot, hogy vegye ismét fontolóra a döntést. Az egyház válasza szerint ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.
Nem sejtettük, hogy ez megtörténik, továbbra is reméljük, hogy nem ez az utolsó szó az ügyben
– mondta Benoni Ambarus, a Caritas segélyszervezet igazgatója az olasz püspöki konferencia lapjának, az Avvenirének.

(Promotions)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás