promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Budapesten készült a világ legjobb utazási fotója 2018-ban
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az év utazási fotóit értékelte a TPOTY (Travel Photography of the Year) zsűrije és hirdette ki több kategóriában a győzteseket – számol be róla a Sokszínű Vidék, amelynél ezúttal a főváros kerül középpontba a győztes alkotásnak köszönhetően.

2018-ban 142 országból 20 ezernél is több pályázatot adtak be a fotósok, akik – mint a szakmai ítészek megállapították – tökéletesen ábrázolták világunk sokszínűségét.

A fődíjat az olasz Stefano Pensotti nyolc képből álló kompozíciója kapta. Ezek közül a budapesti Széchenyi Gyógyfürdőben készült fotója lett a verseny abszolút győztese, mellyel a fényképész kiérdemelte Az év utazási fotósa 2018 elismerő címet.

A győztes képeket 2019 tavaszán állítják ki Londonban, utána pedig láthatóak lesznek Dubaiban, a Közel-Kelet legjelentősebb fotófesztiválján.

Mint a honlap írja, a hazai fotós társadalom nagy elismerése, hogy magyar fényképészé lett a világ egyik legjobb asztrofotója, Máté Bence madárfotója pedig az Év természetfotója pályázaton nyert kategóriájában, sőt utóbbi fotós elnyerheti a közönségdíjat is, ha megnyeri a szavazást.

A teljes összeállítás és további díjazott fotók itt.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás