promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mikulásvonatok szelik át a magyar hegyeket
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Azt ugyan továbbra sem tudjuk, helyenként hogyan lehet még mindig Télapónak nevezni a Mikulást, persze akár örülhetünk is neki, hogy alapvetően Mikulásvonatokról van szó, december közeledtével.

Mint korábban már írtunk róla, a kisvonatok egy része nem alszik tél álmot, és ilyenkor is szállítja az utasokat, a téli menetrend mellett erre egy-egy jeles alkalom is kapóra jön.

Ilyen a Mikulás is december 6-án, ám több helyen nem feltétlenül ragaszkodnak a dátumhoz.

Bükk, Börzsöny, Budai-hegyek, vagyis Lillafüred, Királyrét és a Gyermekvasút: többek között e három is programokkal várja a gyermekeket, a családokat – mint a Turista Magazin összeállításábólkiderül, van már, ahol zajlanak az események. A lillafüredi kisvonat esetében például november 22-én kezdődtek a rendezvények és huszonöt napon át tartanak. Más kérdés, hogy pont Lillafüreden nem lehet felszállni, a járatok a Dorottya utcai végállomásról indulnak, és nem állnak meg sehol.

Persze az árakról is érdemes tájékozódni!

(AA)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás