promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vadak, halak, édes borok, Alpok: látványos gasztrotúra a Fertő-tó körül
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Körbetekerni minden tavat körbe lehet előbb-utóbb, legfeljebb nagyon nagy (Bajkál-tó, Ontario-tó) és nagyon hideg van a környékén (Nagy Medve-tó).

Maradjunk most itthon: a Balaton nagyon sportosan egy nap (a táj, a hangok, az ízek megismerésével viszont egy hét), a Velencei tó egy-két óra (a pákozdi kilátás megér egy fél órát), a Tisza-tó egy jó, korhelyes harcsahalászlével közelít a fél naphoz (azért ott is tájékozódjunk előre, hogy hová megyünk be), és akkor még ott van a Fertő-tó.

Erre a két napot, vagyis bármelyik napos hétvégét ajánlhatjuk, még most ősszel is, hiszen lesz még szép idő. Nekünk korábban a két nap tökéletesen bejött – a túra és a madárvilág megismerése, a tájban való gyönyörködés, a beszélgetés is belefért – és most egy-két napot ajánl a Nosalty is, miután többek között a helyi gasztronómiát járta körbe.

A cikke alapján érdemes volt, jóval nagyobb változatosságra leltek itt, Észak-Burgenlandban, mint délen. A táj gasztroerénye például a pannon konyha.     

Mi az a pannon konyha?

Tömören egytálételek, levesek és szaftos húsételek. Az alapanyagok a köles, búza, rozs, burgonya, káposzta és bab, meg a tó halai, az erdő vadjai és az errefelé őshonos szürke marha. Sok nemzet – osztrák, magyar, horvát, szlovák, szerb – konyhájából állt össze, a helyi földrajzi adottságok, és ez egykori uradalmak közelsége – Esterházyak, Széchenyiek emelték itt magas szintre.

A szakportál ajánlata: az illmitzi Johannes Zeche

Helyi alapanyagokból főz egy középkori udvarházban, szállodaként is funkcionál. Atyja Herr Tauber, közel tíz éve a menye, Sonja Tauber vezeti. A beszámoló szerint a ház asszonya az asztalok között sétál, és a vendégeivel szívesen beszélget a helyi ételekről, borokról. Ennek szellemében hús-, hal- és vadételek, továbbá néhány bécsies fogás szerepel az étlapon, gazdag helyi borválasztékkal.

Tokaji aszú kedvelőknek Beerenauslese

Itt a Kracher borászatra hívják fel a figyelmet, édes borairól ismert, amely a közeli Fertőzug nyáron párolgó sós tavacskái által képzett meleg, párás időnek és a sok napsütésnek köszönhető. A Beerenauslese rendkívül magas cukortartalmú édes desszertbor, a tokajikedvelőkhöz közel áll, más zamatokkal.

A mi ajánlatunk: a szőlők, a madarak és a Schneeberg

Magának a borkultúrának, a szőlőknek a megcsodálása: a Fertő-tó nyugati oldalának szépséget ezek adják, tiszta levegőn, szelíd dombokon. Ami a másik oldalt illeti: nádvilág, madarakkal – persze őszre sokan melegebb éghajlatra távoztak. Viszont erről az oldalról, a keletiről pompásan látszik a gyakran hófödte Schneeberg, az Alpok legközelebbi kétezres csúcsa.

És ha Fertő-tó, akkor tartozunk maguknak annyival, hogy nem hagyjuk ki Fertőrákost sem. A Kőszívű ember fiainak forgatásánál a helyi kőfejtő az egyik látványos jelenet helyszíne (főszerepben ekkor Páger Antal), de a település vendéglátására is jelest adnánk, csak itt is nagyon érdemes megnézni előre, hogy hová megyünk be, mert van nagy hírű hely, amiről mostanában már erősen megoszlanak a vélemények.

(Arday)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás