promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Békéscsaba megint tele lesz kolbásszal
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mondjuk a város amúgy is tele van kolbásszal, mivel a sertéstenyésztés- és feldolgozás tekintetében Békéscsaba élen jár, így egyértelmű volt, hogy amikor anno elindult a gasztro banzáj, annak tematikáját a kolbász köré kellett felhúzni.

Úgy tartják, hogy akkor jó és igazi a csabai kolbász, ha a sertés mindenfajta húsa, tehát ha vegyes hús kerül bele. Akik azzal próbálkoztak, hogy például csak a legvastagabb, legkevésbé zsíros combhúst használták kolbászukba, kénytelenek voltak tapasztalni, hogy ez nem jó megoldás, mert kolbászuk száraz, hamar megkeményedő, kevéssé zamatos lett. Az ily húsból készült kolbászba szükséges volt külön szalonnát is adagolni. Viszont az állat minden porcikájából származó, tehát egészen vegyes húsból készült kolbász külön szalonna adagolása nélkül is megfelelően zsíros, nem szárad ki és főleg páratlanul zamatos, nem csoda, hiszen benne van a sertésben föllelhető mindenfajta földi jó. Hát, ettől kuriózum a csabai.

Az első Csabai Kolbászfesztivál igazi népünnepéllyé vált, és első alkalomra magáénak érezte az egész város. Hihetetlen, de az október 19-e és 22-e között megrendezett népünnepély már a 22. lesz a sorban. A helyszín ismét a békéscsabai sportcsarnok és környéke lesz, ahol két darab 4000 négyzetméteres sátrat is felállítanak. Itt találjuk majd meg az élelmiszeripari kiállítást is.

A négynapos fesztiválon az első felvonás az ifjúságé: várhatóan 250 csapat fogja összemérni kolbászkészítő tudását, és osztálykirándulás keretében is érkeznek diákok a fesztiválra például a fővárosból.

A szombati napon a felnőttek küzdenek meg egymással a fesztivál legnagyobb attrakcióját jelentő kolbászkészítő versenyen.

A vasárnap a nyugdíjasoké, amikor az idős korosztály mutathatja be tudását, és hétfőn rendezik meg a mangalicanapot, amelyen a Csabai Kolbászklub tagjai, valamint elismert séfek mutatják meg az érdeklődőknek, hogy mi mindent lehet készíteni mangalicahúsból.

Természetesen most is lesz szárazkolbász-készítő verseny, de ennek előrehozták az időpontját, és a zsűri október 4-én dönt arról, ki lesz az idei kolbászkirály.

Enni és inni annyit lehet majd, amennyi belénk fér, de aki inkább a buli és a zene miatt menne ki, az se fog csalódni. Fellép többek között a Punnany Massif, Rúzsa Magdi, Majka, Kowalsky meg a Vega, a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, vagy éppen a Budapest Bár.

A teljes programot ide kattintva lehet böngészni, és ne feledjük a mondást: „A Csabai Csabán az igazi!”

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás