promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nemsokára mesterséges csirkét ehetünk
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Memphis Meats nevű cég már laboratóriumban állítja elő a húsokat és a cég társapalítója, Dr. Uma Valeti is bízik abban, hogy ez lesz a hús jövője. A kezdet ott indult, hogy a maastrichti egyetem professzora, Mark Post szarvasmarha őssejtből rakott össze egy burgert. Gyakorlatilag a vállalat is ezt vette alapul, és olyan húst teremetett meg, amihez egyetlen állatot sem kell levágni.

A cég kijelentette, hogy a laboratóriumi hús elkészítése 90%-kal kevesebb vizet és földet, valamint 50%-kal kevesebb energiát igényel. Az állatjóléti szervezet, a PETA, természetesen annak tapsol, hogy ezzel a módszerrel egyetlen egy állatot sem kell kinyírni. A mesterséges hús hallatán lehet szörnyülködni, de a fogyasztásunk már ott fog tartani, hogy a valódi termelők nem lesznek képesek előállítani azt a húsmennyiséget, amire szükségünk van. Ez sajnos nem sci-fi, hanem a valóság.

De jön a legfontosabb kérdés, a mesterséges húsnak lehet-e olyan íze, mint az igazinak? A cég San Franciscó-i konyhájába tesztelőket hívott, hogy kóstolják meg a sejttenyésztés eredményét. A menü még leírva is jól hangzik: rántott csirke, déli fűszerezésű csirkehús, narancsos kacsa.

memphiskostolo

Az Origo Táfelspicc rovata a Wall Street Journalre hivatkozva megosztotta velünk, mit gondoltak a kóstolók: „a csirke állagra enyhén „szivacsos”, csakúgy, mint egy „normál" csirkemell, de íz szempontjából hibátlan.” 

A tesztelők úgy döntöttek, mindegyikük szívesen falatozna újra a menüből, szóval a mesterséges csirke és kacsa íze bevált.

A boltok polcaira körülbelül 5 év múlva ígérik a készítményeket, addig még várnunk kell a kóstolással. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás