promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így spórolt a rezsin Járai Máté és a párja, de összeomlott a tervük
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Járai házaspár képes a komoly dolgokat is humorral ötvözni. 

Mióta Járai Máté és felesége szerepelt a 2020-a Nyerő Párosban, azóta nem csak a színházi közönség ismerheti őket, hanem a TV nézői is, hiszen eléggé befészkelte magát műsorvezetőként is Máté a köztudatba. S ezt most nem negatív értelemben értem, mert jól csinálja, amit csinál: akkor is, ha Rácz Jenővel még két év után sem tudtak kibékülni. De ez a Konyhafőnök VIP története lesz majd, így ráérünk ezzel foglalkozni még: 

Máté és a felesége Kíra a fentebb említett Nyerő Páros után nagyon sok savazást kapott, miután őszintén bevallották, hogy igen, tőlük nem áll távol a nyított házasság fogalma. Mintha akkor senki sem értette volna meg, hogy egy kapcsolat csak és kizárólag két emberen múlik, így az is, hogy éppen mi a jó az adott pároknak csak azok tudják, akik benne vannak: de itt is sok minden kiderült általánosan az emberekről, hogy ítélkezni mindig egyszerűbb, önmagunk elvárásait és megszokásait mindig könnyebb magunk előtt söpörni, mint belegondolni és beismerni, hogy lehet az is jó, ami a mi komfortzónánkon kívül esik.

Elfogadás. Önzetlenség. Megismerés. Kíváncsiság. Beszélgetés. Őszinteség. Ítélkezésmentesség. Másság.

Járaiéktól megszokhattuk már, hogy őszintén mindent kimondanak: legyen szó a kapcsolatukról, önmagukról, a mentális állapotukról, és most az energiaválság helyzetéről. Máté a minap a hivatalos Instagramjára kitett egy videót, amiben a teljes beöltözött feleség „fakad ki" azon, hogy eddig bírta, most már bekapcsolják a fűtést. A mire készülsz és mondd el, hogy eddig mi volt Kíra felhívások után egyből jön is a válasz:

„Eddig a Máté kitalálta, hogy november elsejéig ne fűtsünk be sőt, tegnap már pedzegette, hogy december elsejéig."

Kíra azt is hozzátette, hogy aznap, november elsején még mindig nem tudta leszedni a kimosott ruhákat, mert még öt nap után sem száradtak meg. Az egész jelenetet nem fricskának és bántásnak és „te jó ég, mit képzelnek ezek magukról" kell venni, hanem lejön a szokásos humoruk: az a humor, ami mögött ott az intelligencia, az érzékenység, és saját maguk. Nem bántani akarnak, de őszintén megmutatják azt, ami éppen történik velük és a világban.

„Fázol? Hideg van?"

- kérdezi meg Máté, mire a felesége félmosollyal az arcán megjegyzi, hogy r*hadt hideg van, úgyhogy ennyi volt. Így nyitották meg november 1-én ünnepélyesen náluk a fűtés szezont.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás