promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napi horoszkóp: egy vita veszekedéssé fajulhat, vagy valaki becsaphat?
Borítókép:  Getty Images
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem árt résen lennie egy-két csillagjegynek, de segítünk, kiknek mire kell figyelnie.

Kos (március 21. - április 20.)

Előfordulhat, hogy néhány éles szituációban el fogsz bizonytalanodni, sőt, ez az érzés az egész napodat uralhatja. Kevés ilyen szokott lenni, de bárkinél előfordul, hogy hirtelen tanácstalan lesz. Ne rémülj meg, hanem vedd elő az „élj a mának” filozófiát. Persze ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul vágj bele valamibe.  

Bika (április 21. - május 20.)

Az agyad vág ma, mint a borotva. Világos és összeszedett vagy, amit a javadra tudsz fordítani. Elég sok feladat vár rád, amiből a fejed húzhat ki a csávából, ha mindent rendszerezel. Hamar túl tudsz rajtuk lendülni, ha odakoncentrálsz, utána pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, vagy szórakozás.

Ikrek (május 21. - június 21.)

Sok vidámság érhet a mai napon, ha nyitott vagy a világra. Kellene is, mert nagyon bezárkóztál az utóbbi időben. Ezt inkább a belsődre igaz, nem a karanténra. Nyílj meg egy kicsit, és legyél mosolygósabb. Itt az ideje, hogy az élet apró örömeivel is foglalkozz, és kikerülj a monoton körforgásból.

Rák (június 22. - július 22.)

Egy kis jelentéktelen vita veszekedéssé fajulhat, ha teret adsz az indulataidnak. Próbálj meg uralkodni magadon, és vegyél vissza a forrófejűségből. Ne hagyd senkinek, hogy bármivel provokálhasson a mai napon. Ne próbálj senkit se bevonni a problémáid megoldásába, mert rosszul sülhet el.

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)

Imádsz beszélgetni, és ezt a mai napon ki is használhatod. Te is sok mindenben megnyílhatsz valakinek, azonban a másiktól is olyan felismerést kaphatsz, ami pozitív irányban változtathatja meg az életedet. Később pontot tehetsz egy olyan ügy végére is, ami már nagyon régóta húzódik.

Szűz (augusztus 24. - szeptember 23.)

A kreativitásod a csúcson van, amit arra kellene használnod, hogy a nehezebb akadályokon átlendítsenek. Tehát nem most van itt az ideje a művészi önkifejezésnek, hanem hasznosabban kell összpontosítanod ezeket az energiákat. Legyél óvatos, mert valaki becsaphat a távolabbi ismerőseid közül.

Mérleg (szeptember 24. - október 23.)

A beszélőkéd nagyon elemében van. Olykor alig hagyod szóhoz jutni a másikat, és önző módon csak magadról tudsz beszélni. Így elkerülnek az olyan dolgok, amik fontos információk lehetnének, de így kizárod magadat. Lassíts, figyelj a másikra, ez olykor hasznosabb lehet, mint a saját témáidat hangoztatni.

Skorpió (október 24. - november 22.)

Fura ilyet hallani, de a mai napon a száraz dolgokon kellene túlesned, mert ezek fognak igazán jól menni. Számlák rendezrezése, otthoni kisebb teendők ellátása, minden, amiket csak csúsztatgat folyamatosan az ember, aztán rájön, hogy bizony ezeket is meg kell csinálni. Vágj bele, mert most idegeskedés nélkül hamar túl tudsz esni rajtuk.

Nyilas (november 23. - december 21.)

Nem várt események várnak rád. Ezekben azonnal lépned kell, még akkor is, ha csak kisebb problémának tűnnek, mert később nagy baj lehet belőlük. A lényeg, hogy bármi merül fel, ne tologasd, és ne seperd a szőnyeg alá. Este jöhet a lazítás, amire már nagy szükséged van.

Bak (december 22. - január 20.)

Kicsit borúsan látod az anyagi helyzetedet, de itt az idő, hogy ezen változtass. Gondolkodj el valami megtakarításon, ami biztonságot adhat. Remek nap ez arra, hogy tervezgetésbe kezd, bármiről legyen is szó. Fontos híreket kaphatsz a közeljövőben, de mindenképpen utána kellene járnod, igazak-e, vagy okozhatnak-e neked valamilyen kárt.

Vízöntő (január 21. - február 19.)

Változások várhatóak a magánéletedben, ami egy kicsit felkavarhatnak lelkileg. Nem pont jókor, de át kellene gondolnod, hogy melyik az a közeli kapcsolatod, ami már kezd egy kissé kényelmetlenné válni. Ne csak párkapcsolatra gondolj itt, hanem barátra. Használd ki az idődet a lazításra is, mivel nagy feladatok fognak rád várni.  

Halak (február 20. - március 20.)

Most nem kellene belevágnod semmilyen pénzügyi tervezgetésbe, és kockáztatnod sem kellene, különben azt is bukhatod, amit nagy nehezen összekuporgattál. Közben egy új munkamódszert tudnál kidolgozni magadnak, ha elég kreatív vagy, amivel felgyorsíthatod a minden napi rutinodat. Gondolkodj el azon, miképp tudsz változtatni ezen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás