promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Koronavírusos tünetekkel maradt bent egy apa a szülésnél
Borítókép:  STR / AFP
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mindenki elől eltitkolta, hogy előjöttek nála a megbetegedés jelei.

Egy apa szándékosan titkolta el a koronavírus tüneteket, mert látni akarta gyermeke születését, és a felesége mellett akart maradni. Talán át sem futott igazán az agyán, hogy ezzel milyen őrületes hibát követ el, mivel nem vette komolyan a járványt.

A férfi ezzel nem csak a gyermeke és az édesanya életét, hanem a szülészeti osztály dolgozóit is veszélybe sodorta. Csak akkor vallotta be, hogy nem érzi egészségesnek magát, amikor az előjelek a feleségén is elkezdtek megmutatkozni.

A történetre még rátesz egy lapáttal, hogy New York államban járunk, ami a járvány egyik gócpontjának számít. Andrew Cuomo, az állam kormányzója elmondta, hogy a kedd reggeli friss adatok szerint 75 ezer 795 fertőzöttet tartanak nyilván, ebből 43 ezer 139 New York városában él. A kormányzó szerint is alábecsülték a járványt, így az embereket is óvatosságra inti.

Hát, az apa nem volt óvatos, és a rochesteri Strong Memorial kórházban miatta is vezették be az ennél is szigorúbb óvintézkedéseket.

„Korábban afféle becsületrendszeren alapult a beléptetés, de innentől mindenkinek megmérjük a testhőmérsékletét”

mondta a kórház szóvivője, Chip Partner, aki hozzátette:

„Az anya röviddel a szülés után a koronavírus tüneteit produkálta. Ekkor ismerte be az apa, hogy rajta is megmutatkoztak az előjelek.”

Partner a személyiségi jogok miatt nem árulhatta el, hogy az anya, az apa, illetve a gyermekük valóban megfertőződött-e a koronavírussal, de elég valószínű. Az apa felelőtlenségét csak még jobban felerősíti, hogy egy személy bármennyire betegnek érzi magát, akár csak egy kis megfázás jeleit mutatja, akkor sem megy be egy újszülötthöz.

A szülészet egyik munkatársának az eset után voltak felső légúti megbetegedésre utaló tünetei, de a tesztje negatív lett koronavírusra. További ideig még karanténban marad, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban egészséges.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás