
Ez okozta valójában Ady Endre halálát, édesapja brutális dolgot mondott el titkos levelében
Olvass tovább...


Erre lehet majd számítani az időjárás frontján Magyarországon a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint.
Az elmúlt napokban nagyjából beállt az időjárás, a napok nem sokban különböztek egymástól, csapadék is csak kevés helyen volt az ország területén. Ám most enyhe és páradús légtömeg közeledik felénk, dél felől jön, így növekszik majd Magyarország területén a csapadékhajlam is. Ám arra is figyelmeztetnek a meteorológusok, hogy a szürkeség majd velünk marad a hét hátralévő részében is.
A HungaroMet oldalán pedig azt is hozzátették, hogy a napenergia-termelés a továbbiakban sem fog szárnyalni.

Olvass tovább...
Jelenleg a szakemberek szerint téli kilátástalanságba burkolóznak az időjárás-előrejelzések hazánk területére vonatkozóan. Ez pedig azt jelenti, hogy a tél még nem keményít be, marad velünk az enyheség, ám ez nem jelenti azt, hogy a szárazság is marad, hiszen most közölték a meteorológusok azt is, hogy nagyobb területen számíthatunk majd csapadékra az országban.
A csapadék folyékony halmazállapotban érkezik majd.
A ciklonális mező előoldalán érkeznek majd a nedvesebb léghullámok Magyarország területére. A csapadékzóna dél felől érkezik majd, előreláthatólag az ország nyugati felét, kétharmadát érintheti majd. Legkisebb eséllyel a keleti tájakon számíthatunk majd esőre. Ahogy haladunk az ország nyugati fele felé, úgy várható egyre nagyobb csapadékmennyiség majd.
A nyugati határnál a 10 millimétert is meghaladhatja a csapadék mennyisége.
Íme a részletes, videós időjárás-jelentés, kitekintve a további napok időjárására is:

Olvass tovább...