promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kétszázezer forintom bánta a debreceni autószerelést, a feleségem ment az autószerelőhöz, szemérmetlenül becsapták
Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szaki meglátta a kínálkozó lehetőséget, a feleségem zokogva jött haza.

Újabb szomorú levél következik kiakadós rovatunkba, most éppen egy debreceni szerelőműhellyel adódott probléma*:

Üdvözlöm, szeretném, ha megjelenítenék a levelemet, más, esetleges károsultakat keresve, ugyanis nem kevés pénzem bánta azt, hogy bizonyos magukat mesterembernek mondó csalók még ma is tevékenykednek ebben az üzletben. A feleségem első autója 5 éves és hosszú idő után szánta el magát arra, hogy ismét vezessen, ezért is volt nagy mérföldkő, amikor konkrétan kijelentette, hogy készen áll és szeretne egy autót. Nagyon önálló nő, valamiért ez a rákfenéje volt, hogy ő meg az utak, meg gépjármű, meg minden, de erőt vett magán és az összes félelmét legyőzte. Így teljesen természetes volt neki az is, hogy autószerelőhöz egyedül viszi az autóját. Azt mondta, hogy nem szeretné, ha ott támasztanám a pultot, mintha ő semmihez nem értene, meg kellene mellé egy hapsi, szóval tiszteletben tartottam a kérését és otthon maradtam.

Az autószerelés kétségtelenül egy bonyolult dolog lehet, ahogyan egy autó is az. Millió dolog romolhat el benne, ahogy az sem szokatlan, hogy valami kopik, cserélni kell, de mindezt az észszerűség határain belül. Ő készült egy X összeggel a szerelőhöz, mivel azért én korábban ránéztem és semmi gondja nem volt az autónak, de arra számítottam, hogy lehet egy két alkatrész, amire esetleg azt mondják, hogy érdemes megfontolni majd a későbbiekben az ezekbe való beruházást.

A feleségem szépen elment a szervízbe, majd nem jött haza. Nem jött, nem vette fel a telefont, én már aggódtam és egyszer csak sírva állított haza majdnem 8 órával később. Elmondta, hogy 200 ezer forintot kért a szaki azért, mert a kocsi pocsék műszaki állapotban volt, gyertyát, hengerfejet és tömítést is cserélt, mindezt indokolatlanul. Az a másik, hogyha még ezekre szükség is lett volna, akkor sem 200 ezer forint ezeknek az ára, még munkadíjjal, prémium eszközökkel sem kerül ennyibe. Nagyon sajnáltam a feleségem, de természetesen azonnal idegbe is jöttem, kértem, hogy adja oda a számlát, elintézem.

Ekkor továbbra is zokogva vallotta be, hogy nem kapott számlát, majd amikor kértem a szerviz címét, még jobban elkeseredett. Az egyik Facebook csoportban találta az elsőre szívélyesnek tűnő férfit, aki egy "mobil állomáson" kedvező áron kínálta a szolgáltatását, a feleségem meg akart lepni azzal, hogy megmutatja, mennyit tud spórolni nő létére egy ilyenen.

Elképesztően mérges lettem, már nem csak a csalóra, hanem az asszonyra is, hogy mi a fenének kell büszkeségi kérdést csinálni egy ilyen dologból, ami nekem a kisujjamban van 40 év autóbirtoklás és vezetés után, ő pedig először csinálja és ezt a fene nagy büszkeségét most bizony a családi kassza sínylette meg. Nem vagyok rá büszke, de nagyon ráripakodtam, mondtam, hogy mondjon el minden infót és előkerítem a fickót. Ez nagy hiba volt, mert még jobban elkezdett sírni, de elmondta, amit tudott. Én viszont nem akadtam a pasi nyomára, eltűnt a csoportokból is. Valószínűleg majd előkerül, hogy újabb gyanútlan embereket húzzon le. Legyetek nagyon körültekintőek, ha autószerelésről van szó és inkább legyen drágább az ajánlat, ha valós, minthogy valami olyat kapj kétszer annyiért, amire semmi szükség sincs. Ez a gazfickó meg esetleg ha olvassa, akkor az utolsó forintig költse gyógyszerre.

*A szerkesztőségünkbe beérkező levelek valsóságtartalmáért nem tudunk felelősséget vállalni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás