promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felkavaró fotón a kerekesszékes Gerard Depardieu, szomorú így látni a francia színészlegendát
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Lesújtó képek készültek a kerekesszékbe került Gerard Depardieu-ről.

Gerard Depardieu egyike azoknak a francia színészeknek, akiket a világ számos pontján ismernek és szeretnek. Magyarországon is rajonganak a filmjeiért, és bár nagyjából 250 produkcióhoz adta a nevét, elsősorban olyan filmek miatt fogunk rá emlékezni, mint az Asterix és Obelix, a Pofa be!, az 1492 - A Paradicsom meghódítása, A balfácán, a Segíts, mumus!, vagy A vasálarcos - utóbbi A három testőr folytatásának készült el, ebben ő játszotta Portos-t.

Gerard Depardieu mostanában elég sok botrányba keveredett, hiszen többen is nemi erőszakkal vádolták meg, aztán ott neki a vizelős esete is. Sokan aggódnak már a francia színészlegendáért, mert egyesek szerint 75 éves korára már elvesztette a józan eszét; mi több, volt aki szenilisnek nevezte őt, miután nyilvánosságra került róla az a fotó, amint éppen az utcán intézi el a kisdolgát.

Ettől függetlenül mi magyarok továbbra is szeretjük Gerard Deaprdieu-t, és a színész is többször hangoztatta már, hogy mennyire kedveli Magyarországot. Hazánkban többször is járt, például 1996-ban, amikor Friderikusz Sándorral beszélgetett a televízióban.


Előtte akkor volt nálunk, amikor itt forgatta a Cyrano Bergerac című filmet - akkor gyönyörűnek találta az országot, és egy életre megjegyezte nemcsak Eger, de Szilvásvárad nevét is. Magyar szavakat is tud néhányat, például azt nagyon jól tudja mondani, hogy "jó napot kívánok", viszont azt elismerte, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon.

A színészről sokszor kerülnek fel újabb képek, amiken láthatjuk, hogy 75 éves korára mennyire megváltoztatta őt az öregség, de most egészen felkavaró fotók láttak napvilágot, amiken kerekesszékben tolják őt az utcán. Gerard Depardieu ugyan lábra tud még állni, de egészségi állapota miatt egyre nehezebben megy neki a járás, így aztán sokszor kell már a kerekesszékben ülnie.

Viszont jó kedvnek örvend, még most is mindig mosolyog.

(Fotók: Profimedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás