promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Wednesday sikert hozott Lady Gagának, pedig semmi köze a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatához
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Általában váratlanul jön a siker.

Az Addams Family már-már klasszikus filmsorozat: első része 1991-ben jött létre, a második rész 1993-ban, a harmadik pedig 1998-ban. Bár valójában sokkal előrébbre nyúlik e filmtörténeti alkotás, hiszen a mondhatni eredeti Addams alapja 1964-1966-ra tehető. A Halloween az új Addams családdal című horror-, illetve horrorkomédiát pedig 1977-ben rendezték meg.

Generációk nőttek fel rajta, és egészen biztos vagyok benne, hogy minden második ember legalább hallomásból ismerte Gomez, Morticia, Wednesday és Pugsley életét. De ha nem, most egészen biztosan megismerte.

A Netflixen 2022. november 23 óta folyamatosan és megállíthatatlanul dübörög a Wednesday című sorozat. TikTokon trend lett a főszereplő, Wednesday tánca is, amit egyébként a karaktert eljátszó színésznő, Jenna Ortega egy interjúban nyilatkozta, hogy

nem volt semmiféle koreográfia. A rendező Tim Burton jött és mondta neki, hogy mozogjon. Ő pedig ezt hozta össze.

Egyébként Jenna egy-egy interjúban elárulta azt is, hogy imádta Wednesdayt alakítani, mert egyszerűen nem játék volt és szinészet a számára, hanem megnyugvás. Végre szabadon lehetett olykor érzéketlen, aki nem törődik semmivel, aki nem akar megfelelni senkinek.

@netflix Jenna Ortega and the cast of Wednesday react to the iconic Wednesday dance scene ft. the Goo Goo Muck song. #WednesdayNetflix original sound - Netflix

Viszont van egy kis bökkenő. A sorozatban Wednesday Addams a The Cramps együttes „Goo Goo Muck" című számára táncol, és nem a Lady Gagás „Bloody Mary" dalra, ami viszont e tánc TikTok trendje lett.

Nem tudni, hogy miért és hogyan, de Lady Gaga dalát úgy kapták fel a platform által, hogy valójában semmi, de semmi köze a Burton sorozathoz és mégis népszerűbb, mint maga az eredeti dal. Mindenesetre lehet választani, kinek melyik verzió jön be jobban?

Az eredeti jelenet:

A TikTok trend által létrejött jelenet:

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás