promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gyűlöletcunami? Tóth Gabi mindenkinek csattanós választ adott
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kezdi jobban érezni magát a bőrében.

Tóth Gabit az elmúlt hónapokban és években több támadás érte, mint dicséret: hol a hite miatt, hol a dalai miatt, hol az itt-ott tett kijelentései miatt. A legtöbb ember azt vetette a magyar énekesnő szemére, hogy teljességgel hiteltelen és kétszínű lett, sőt, voltak megmondóemberek, akik szerint a házasságában ő az, aki kihasználja a másikat. Nem csak civil személyek szóltak be neki a különböző közösségi oldalakon kommentekben, hanem a saját kollégái vagy épp pályatársai is. De még a Megyeri Csilla által átkeresztelt Bebukó, vagyis Baukó Éva is nem egyszer nekiment az egykori Megasztárosnak:

 A minap viszont a Petőfi TV egyik adásában, a Magas és Mélyben volt vendég, ahol őszintén vallott a TV2 tehetségkutatójáról, a rossz periódusairól vagy épp a saját szakmáján belüli valós kapcsolatokról.

Azzal kezdődik a műsorban való bemutatása a lánynak, hogy 2005-ben a Megasztárban bukkant fel, és egészen a harmadik helyig jutott. Még abban az évben megjelent az első szólóalbuma, így nyugodtan lehet mondani, hogy a fiatalkorát, életének negyedét máris a reflektorfényben töltötte. 17 év a médiában. A műsorvezető egyébként egyből belecsap a közepébe, és Gabitól a negatív kommentekről és cikkekről kérdezi, hogy vajon mikor történhetett meg, hogy ennyire a sajtó kereszttüzébe került?

„Nagyjából 2020 decemberéhez tudom visszakapcsolni, amikor a pozsonyi csata ismeretterjesztő dokumentumfilmet készítették és elvállaltam a film főcímdalát FankaDelivel. Én egy jó ügynek tartottam, hogy egy ismeretterjesztő dokumentumfilm gyerekeknek az előbb említett csatáról, és amit azért Amerikában és mindenhol máshol a világon nagyon jól ismernek, ráadásul nagyon fontos történelmi pont volt. Ahogy a magyarságunknak is egy nagyon kiemelkedő része. Ezért is gondoltam azt, hogy jót teszek, hiszen a gyerekeknek szól"

– kezdte Gabi a választ, majd hozzátette, hogy

„ennél kezdődött el valami, amikor éreztem, hogy ez egy kicsit nagyobb negatív hullám, és onnantól kezdve bármit tettem, bármit mondtam esetleg az értékrendről vagy olyan értékről, ami nekem fontos, az általában nagy ellenállásba ütközött. És akkor az Eucharisztikus Kongresszus, amikor felkértek önkéntes hírnöknek és szerepet vállaltam ott, onnantól kezdett el megindulni teljesen az egész."

Mégsem ide teszi a változást az életében, hanem korábbra:

„Nekem körülbelül 2015-ben volt egy nagy fordulópont az életemben: egyszerűen kiégtem a zenei életemben, azt éreztem akkor, hogy jönnek szerzők és én nagyon lelkesen mindenkinek eléneklem a dalát, de valahogy saját magamat nem találom a történetben. Hálás vagyok azért az időszakért, mert nagy élmény volt azokat a számokat kipróbálni és az utamat keresni, és ezt sokan tehernek élik meg, én viszont egy rendkívül izgalmas kirándulásnak éltem meg.

De 2015-ben ez a bizonyos mélypontom, amikor is nem tudtam, hogy mi hiányzik az életemből zeneileg és akkor egyik nap Csóka Peti gitárosom, aki olyan már mintha a családtagom is lenne, átjött hozzám és elkezdett egy somogyi népdalt játszani, amire én ráénekeltem és akkor ott volt egy ilyen nagyon furcsa megérkeztem érzésem."

Hozzátette, hogy ennek hatására kezdett el újra a folkzene irányába menni, ki is raktak egy videót a zenekarával, aminek hatására a Napra! című együttes énekese Both Miklós ráírt, hogy éppen Sebestyén Mártával stúdióztak, amikor meghallgatták a dalt és az énekes volt az, aki bátorította Gabit, hogy ne adja fel ezt a műfajt, hanem csinálja még.

Tóth Gabi kiemelte a 16 és 20 éves énjét is, mivel szerinte most az akkori bűneit próbálják ráolvasni és elítélni az emberek, pedig szerinte teljesen normális, amikor egy fiatal lázad és extrémebb ruhákat hord:

„Én ezt az egészet akkor úgy éltem meg, hogy kiszabadultam egy kis mikroközösségből és rám szakadt a világ. Rám szakadtak a divatmárkák, a stílusok, a mindenféle különböző értékrendű emberek és én hirtelen kivétel nélkül, mindenkinek nagyon meg akartam felelni."

Ezt még súlyosabbnak tűnő szavakkal folytatta az énekesnő és a Sztárban Sztár leszek! zsűriasszonya, miszerint:

„azt akartam, hogy én egy jó versenyló legyek, aki jól felel meg ebben a közegben, és akkor majd engem is elismernek és felnéznek rám, és nem egy egyszerű vidéki kislánynak fognak nézni. Mert akkor én azt gondoltam, hogy azt szégyellnem kell. Mert volt egy olyan érzésem, hogy azáltal, hogy nekem nem olyan felmenőim vannak, akik bármilyen ismertséggel vagy értelmiséggel rendelkeznének, vagy nemesi vérrel, akkor azzal én egy kicsit hátránnyal indulok itt ebben a körben."

Mint fentebb már írtam, nem pusztán hozzászólók kritizálták és kritizálják őt, hanem hírességek is egy-egy bejegyzésükben az interneten. A műsorvezető erről is megkérdezte az énekesnőt:

„Színházi körökből barátokra leltem, vagyis akkor én azt hittem. És olyan komoly próbaidőszakokon vettünk részt hónapokon keresztül, ahol azt gondoltam, hogy szövetségek alakultak ki és megismertek engem ezek az emberek"

– kezdte, majd elég csalódottan folytatta:

„Utána nagyon érdekes volt egy-egy ilyen embernek a posztjába ütközni. Talán az fájt a legjobban, hogy senki nem jött oda hozzám vagy hívott föl úgy, hogy mindenki tudta a telefonszámomat vagy volt velem személyes kapcsolata, de nem írtak rám privát, hogy Gabi szerintem ezzel vigyázz, Gabi, nem biztos, hogy ez a jó út.

(...) Ebből is láttam, hogy itt mindenki megfogja most ezt a hírverést és felül erre a hullámra. Mert mindenkinek jót tett, aki erre ismert emberként felült: jöttek a kattintások, negatív hősből ő most egy nagyon komoly megmondóhőst csinált magából az én hátamon, sokan mártírt csináltak magukból a hátamon.”

De állítása próbál ezen túllendülni, és azt észrevenni, hogy ki mit mond és miért, és inkább társadalmi szempontból megvizsgálni az egész szituációt, mert ez a közösségi médiában történő támadás nem csupán őt érinti, hanem több száz fiatalt is például. Szerinte a fiatalok egymást ölik a social médiában, és ezzel kéne törődni, mert ha a közösségi médiában így bánnak egymással, akkor vajon személyesen hogyan viselkedhetnek? Kifejti a beszélgetés végén, hogy

„inkább egy küldetésemnek érzem, hogy ezen változtassak vagy segítsem a fiatalokat edukálni a tudatos social média használatra. Hogy ne gyűlölködni jöjjünk, hanem valamiféle értéket szeretnék adni a zenémmel. Én nem ártani szeretnék senkinek, és meg is szoktam kérdezni: Kinek ártok azzal, hogy én ebben és ebben hiszek? Teljesen rendben van, hogy valakit idegesítek, tisztában vagyok vele, hogy egy megosztó személyiség vagyok. De kinek ártok én azzal, hogy én miben hiszek?"

Az is kiderül a beszélgetésből, hogy szerinte a gyűlölethullám már kezd lecsengeni felé, és őszintén megvallotta, hogy terapeutához jár a saját mentális egészsége miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás