promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véget ért egy korszak: Ördög Nóra megható sorokkal tudatta a követőivel
Borítókép:  youtube.com/Partizán (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ördög Nóra és a családja életében most lezárult egy fontos korszak.

Ördög Nóra már hosszú évek óta a magyar televíziózás egyik legfoglalkoztatottabb személyisége, jelenleg is láthatjuk őt a TV2-n. Pénteken ért véget az Ázsia Expressz 3. évada, aminek természetesen ő volt a műsorvezetője, és hatalmas izgalmak után végül Nemazalány (Halastyák Fanni) és VV Moh (Szlépka Armand) nyerték meg a versenyt – pedig előtte már kiestek, de visszakerültek a játékba, miután Gyebnár Csekka rosszul lett, és fel kellett adnia a versenyt.

Aki követi Ördög Nórát, az tudja, hogy az Ázsia Expressz alatt rendszeresen készített videókat Nánázsia címmel. Ezeken a felvételeken a két fiatal gyermekét és a férjét is láthattuk, miközben betekintést nyerhettünk az életükbe. A műsor forgatásának végével a Nánázsia is véget ért, ezt pedig egészen megható módon közölte a műsorvezető a követőivel, hiszen a családról is beszélt közben.

„Ma megint egy meghatározó korszakot zárunk le az életünkben. Véget ért a Nánázsia 3...  A sok kaland mellett ismét rengeteg tanulsággal szolgált ez az utazás. Mint család, megéltük, hogy milyen egymás nélkül eltölteni két és fél hetet, ami talán másoknak nem tűnik soknak, de mi még sosem voltunk ennyi ideig távol. Érdekes összehasonlítani a korábbi évadokkal, hogy a gyerekeink milyen nagyot nőttek, mennyivel másabb már velük az utazás”

– írta Ördög Nóra.

Ezek alapján jó élmény volt számukra ez a közös kaland is, de azért az a 2,5 külön töltött hét minden bizonnyal nem esett túl jól nekik, hiszen nagyon szoros kapcsolatot ápolnak egymással. Akit érdekelnek a Nánázsia részek, az megnézheti őket Nánásiék YouTube csatornáján, alább pedig megtekinthető Ördög Nóra fent idézett posztja:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás