promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fröcsögő vér, brutális kegyetlenségek: végre kiderült, hogy melyik horrorikon a gyilkolás királya
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Freddy Krueger, Michael Myers vagy esetleg Chucky? Most eláruljuk, hogy melyik horrorikon szedte eddig a legtöbb áldozatot.

A horrorfilmeket lehet utálni, vagy imádni, de az biztos, hogy a világon senkit sem hagynak hidegen. Néha jólesik az embernek egy kis kellemes rettegés, az utóbbi évtizedekben pedig rengeteg örök klasszikus született a jelenleg is ezerrel pörgő műfajon belül – gondoljunk csak a Halloween, Rémálom az Elm utcában vagy a Péntek 13 című alkotásokra, illetve a belőlük kivirágzó szériákra.

Számtalan horrorikon van jelenleg is, akiért teljesen odavan a véres gyilkolászásra vevő közönség, de örökké vita tárgya, hogy vajon ki a legkegyetlenebb mind közül. Ezt a kérdést tökéletesen el tudja dönteni az, ha megmondjuk, ki ölte meg a legtöbb embert a filmjeiben. Nos, elkészült a nagy lista, ami végre választ ad, így nem is húzzuk tovább az időt – íme az 5 legtöbb áldozatot magáénak tudó, klasszikus horrorikon (aki a slasher korszak csúcsától, vagyis a '70-es évek közepétől folyamatosan aktív):

5. Freddy Krueger (Rémálom az Elm utcában-széria): 65+ gyilkosság

4. Chucky (Gyerekjáték-széria): 100+ gyilkosság

3. Jason Voorhees (Péntek 13-széria): 150+ gyilkosság

2. Michael Myers (Halloween-széria): 160+ gyilkosság

1. Pinhead (Hellraiser-széria): 250+ gyilkosság

Nehéz megmondani, hogy melyik horrorikon pontosan hány embert ölt meg a filmekben, de akárhogy is nézzük, biztos, hogy sokan meglepődtek azon, hogy mindenkit lenyomott a Hellraiser-szériából ismert Pinhead. Hozzá kell tenni, ilyenkor természetesen az is számít, hogy ki hány filmben szerepelt, de szerencsére a fent olvasható TOP5-ös listán mindenki büszke lehet magára ilyen szempontból – főleg azok, akik már 10-nél is több alkotásban tűntek fel.

A toplistáiról ismert WatchMojo is csinált egy összeállítást a legtöbbet gyilkoló horrorikonokról, ráadásul ők többeket is belevettek – akit érdekel, hogy náluk ki lett az első, az alábbi videóban megkapja a választ:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás