promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki a Grease sztárja, a nemrég elhunyt Olivia Newton-John bombázó lánya
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Chloe az édesanyja szépségét és tehetségét örökölte.

Augusztus elején érkezett a hír, hogy hosszú, súlyos betegség után elhunyt Olivia Newton-John brit-ausztrál énekesnő és színésznő, akibe az 1970-es évek óta a világ összes férfija fülig szerelmes volt.

Akkor jelent meg a mozikban a Grease (Pomádé) című musical, amelyben a gyönyörű Olivia nemcsak John Travolta fejét csavarta el, de a nézők imádatát is rögtön elnyerte. Az egyik személyes tragédiája, hogy a gyorsan klasszikussá vált film sikerét a későbbi pályája során sem tudta felülmúlni.

A másik tragédiája pedig a betegsége volt, a színész-énekesnő háromszor is megküzdött a rákkal, ám az végül idén, 73 éves korában végleg győzedelmeskedett fölötte. A szépségét és tehetségét azonban örökölte tőle a Chloe nevű lánya, aki egy időben szintén színésznőként és énekesnőként kereste a kenyerét.

„Chloe édesapjával a Xanadu forgatásán ismerkedtem meg, szóval a film nélkül Chloe sem lenne itt. Ő volt az igazi varázslat, amelyet annak a mozinak köszönhetünk”

– áradozott a lányáról Olivia. Chloe Rose Lattanzi édesapja a színész-táncos Matt Lattanzi, aki 10 évvel fiatalabb a most elhunyt exfeleségénél, talán ezért sem tartott tovább a házasságuk 11 évnél.

Chloe egyelőre nem ment férjhez, a 36 éves szépség jelenleg Oregonban él. Állítólag 18 esztendős kora óta legalább félmillió dollárt költött plasztikai műtétekre, 2013-ban pedig alkohol- és kokainfüggőséggel kezelték.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás