promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felismered még? Így néz ki 41 évesen Zsákos Frodó, A Gyűrűk ura-filmek legszebb tekintetű hobbitja, akiért egykor fél Magyarország rajongott
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elijah Wood idén töltötte be a 41. életévét.

A Gyűrűuk ura-trilógia a 2000-es évek elején felcseperedő generáció egyik meghatározó mozis és popkulturális élménye volt, a Tolkien regényéből filmvászonra álmodott háromrészes alkotás hűen mutatta be, hogy a CGI bizony nem ismer határokat, kis képzelőerővel és nagy álmokkal pedig bármi elérhető. Peter Jackson pedig nem sokat teketóriázott, arcunkba nyomta a világ egyik leglátványosabb alkotását, amely még így közel 20 évvel A Gyűrű Szövetsége bemutatása után is meglepően frissen hathat a CGI rengetegében talán kicsit már be is sokalló szemeinknek.

A filmeknek pedig valószínűleg most újabb kultusza lesz a fiatalabb generációk szemében is, hiszen az Amazon sorozatot készített a Gyűrűk ura világa keretein belül, amely a Hatalom gyűrűi névre hallgat, és egyelőre a kritikák egybecsengő értékelése szerint minden idők leglátványosabb szériájával van dolgunk.

A Gyűrűk ura-filmekben amúgy a rengeteg sztár mellett újabb nagy Holywood-i színészek születtek, ilyen pédául a zseniális Vigo Mortensen vagy például a Netflix csúcsprodukciójában, a Stranger Things-ben is szerepet kapó Sean Astin. És ilyen például a film egyik főszerepében nagy utazást bevállaló Elijah Wood is, akinek szintén ez a film hozta meg a világhírt, bár korábban már szerepelt nagyobb produkciókban is.

Így például a Vissza a jövőbe egyik részében is szerepet kapott egy nagyon rövid időre, illetve a Deep Impact nevű katasztrófafilmben is szerepelt.

Így néz ki most a sztár:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás