promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Netflix új vámpíros filmje horror-vígjátéknak hazudja magát, pedig egyszerűen csak pocsék - Nappali műszak kritika
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Nappali műszak kellemetlen, amikor vicces akar lenni, illetve nevetséges, amikor horrorisztikus akar lenni.

Elég nagy fába vágja a fejszéjét, aki horror-vígjátékot akar manapság készíteni, hiszen igazi mesternek kell lenni ahhoz, hogy jól eltaláljuk az arányokat a két eléggé ellentétes műfaj között. Most egy kaszkadőrből lett rendező, J.J. Perry gondolta úgy, hogy első filmnek egy vámpíros horror-vígjátékot választ magának, ráadásul tele akcióval, így nem csoda, hogy csúnyán „beletörtek a szemfogai”.

A Netflix legújabb filmje, a Nappali műszak egy Bud nevű férfiről (Jamie Foxx) szól, aki medencetisztítónak adja ki magát, de valójában titokban vámpírvadász. Mikor az exe (Meagan Good) „megfenyegeti” őt, hogy ha nem áll elő hamarosan egy nagyobb összeggel, akkor elköltözik egy másik városba a közös kislányukkal, akkor eléggé szorult helyzetbe kerül hősünk, ezért visszakönyörgi magát a jól fizető vámpírvadász egyesületbe, de mellé raknak egy zöldfülű újoncot (Dave Franco), aki csak hátráltatja őt – közben pedig belekeverednek a vámpírok hatalmas tervébe is, így rendesen a nyakukba zúdulnak a bonyodalmak.

Az ötlet egészen működőképes papíron, hiszen izgalmasan hangzik, ráadásul a főszereplő motivációja is átérezhető bizonyos szinten. Csupán az a baj, hogy végig úgy érezzük magunkat a Nappali műszak nézése közben, mintha ezt egy komoly akció-horrornak készítették volna el, de utólag rájöttek, hogy nevetséges az egész, ezért beleraktak pár „poént”, hogy ezzel leplezzék a saját, ostoba hibájukat.


Kép: Profimedia

Jamie Foxx hozza a kötelezőt, bunkóskodik, jófejkedik, humorizál, ahogy/ahol csak tud, de látni az arcán, hogy úgy mondja a rettenetes forgatókönyv bugyuta párbeszédeit, mintha közben a fogát húznák. Dave Franco pedig annyira túljátssza a karakterét, hogy egyenesen irritáló, így elég nehezen találunk emberi kapaszkodót ebben az alkotásban – talán a ritkán feltűnő Snoop Dogg az egyedüli, aki szimpatikus, de a végére már ő is elcseszi az egészet pár buta beszólással.

Az a legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy egyáltalán nem érzi a határokat, így a feszült jelenetek súlytalanok, a vicces jelenetek kellemetlenek, az akciójelenetek pedig unalmasak – vagyis ilyen szempontból amit lehetett, azt elrontottak a készítők, szegény Oscar-díjas Jamie Foxx pedig ott van a mindenség közepén, és próbálja állni a sarat, amit a saját produkciója köp rá másodpercenként.

Nagy kár, mivel a kaszkadőrmutatványok és a koreográfia nagyon jó, illetve a kameramozgás is, csak nem igazán találják meg a helyüket. Mintha egy klipválogatást néznénk, ahol váltakozik az agyatlan lövöldözés, az érdektelen jópofizás és egy 20 évvel ezelőtti vámpíros tévéfilm jelenetei – és itt rögtön meg is jegyeznénk, hogy mennyire gagyik a vámpírok: csak fújnak, lökdösődnek, fogat villantanak, illetve a torkukon ragadják az ellenfeleiket, csupán azért, hogy utána eldobhassák őket.


Kép: Profimedia

Rengeteg potenciál volt ebben a filmben, hiszen ha a forgatókönyv egy kicsit összeszedettebb lett volna, a rendező meg határozottabb, akkor kaphattunk volna pár tökös, véres akciójelenetet, amiket néha megtörtek volna pár igazán jó poénnal, miközben a vámpírok valóban félelmetesek, és végig jelen van a feszültség – de sajnos nem így lett, így egy átlagon aluli alkotással „gazdagodtunk”.

A Nappali műszak az év eddigi egyik legnagyobb csalódása még úgy is, hogy valószínűleg senki se várt tőle sokat. A legjobb szó, amit használni lehetne rá, az a „gagyi”, hiszen az akciójelenetek kivételével szinte semmi sem működik benne – de azoknak köszönhetően legalább akad egy-két szórakoztató pillanat, viszont ennél többet nem igazán tud felmutatni ez a film.

Egyre többen mondják már az ehhez hasonló, legnagyobb jóindulattal is maximum közepes alkotásokra, hogy „tipikus Netflix film”, hiszen a streamingóriásra manapság jellemző, hogy fognak egy jó premisszát, aztán mégis hagyják elveszni a dolgot – itt is ez a szituáció, ami nagyon sajnálatos, mert nem sok kellett volna, hogy a Nappali műszak legalább egy bűnös szórakozás legyen – ettől függetlenül lehet, hogy sokaknak be fog jönni a látványos akciójelenetek miatt.

A Nappali műszak már elérhető Netflixen, itt lehet megnézni az előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás