promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki Tom Cruise első felesége – ma már el sem tudnánk képzelni Mimi Rogers mellett
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A sztárnál hat évvel idősebb színésznő karrierjében nem következett be a nagy áttörés.

Tom Cruise a sokadik virágzását éli, a legújabb Top Gun-filmjével ismét óriási kasszasikert ért el. A filmes diadalok alighanem sokakkal elfeledtetik, hogy a hollywoodi sztár magánélete kész csőtömeg.

Hogy mást ne mondjunk, háromszor nősült, és ugyanennyiszer el is vált, már kereken egy évtizede gyarapítva a szinglik táborát. Nicole Kidman és Katie Holmes mellett vajon ki emlékszik már az idén 60 éves Cruise első feleségére?

Pedig a 66 esztendős Mimi Rogers is szép kis firma, ő is éppúgy háromszor próbálta ki a házaséletet – igaz, a nála 7 évvel fiatalabb harmadik férje, a producer Chris Ciaffa mellett immár két évtizede hűségesen kitart.

A hölgy Miriam Spickler néven született, és az első ura, James Rogers után vette fel jelenlegi családnevét. 1987-ben ment hozzá egy fényes New York-i ceremónián Tom Cruise-hoz, aki akkoriban már túl volt az első Top Gun-filmen, ám az igazi nagy sikerei még utána következtek.

A frigyük nem tartott sokáig, már 1989-ben a megromlott viszonyukról szóltak a hírek, a válásukat pedig 1990 februárjában mondták ki. Az exfeleség volt az egyébként, aki Cruise-t bevezette a szcientológiai egyház köreibe, amelynek azóta is oszlopos tagja.

Mimi Rogers 1993-ban pikáns interjút adott a Playboynak, amelyben az egykori férjét „szerzetesnek” nevezte, nyilvánvaló utalást téve a gyatra szerelmi életükre, bár később a színésznő ezt a mondatai félremagyarázásának nevezte.

Az exfeleség egyébként maga is több sikeres filmben szerepelt (Austin Powers, Lost in Space, Dumb és Dumber), ám az igazi áttörés valahogy kimaradt a karrierjéből. Ma már ég és föld a különbség az egykori házaspár két tagja között, míg Cruise a hatodik ikszben is sármos és hiteles akcióhős, addig Mimi Rogers méltósággal megöregedve éli a hollywoodi csillagocskák életét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás