promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nosztalgikus leszámolást ígér a Halloween Ends első előzetese
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Befutott a Halloween Ends első előzetese, ami visszatér az alapokhoz.

David Gordon Green és a Blumhouse 2018-ban elhozták nekünk John Carpenter örökérvényű horrorklasszikusa, a Halloween alternatív folytatását, ami figyelmen kívül hagyott minden addig elkészült filmet, és az első haddonfieldi mészárlás után 40 évvel vette fel a fonalat. Michael Myers megszökött az elmegyógyintézetből, és visszatért szülővárosába, hogy ismét vérfüdőt rendezzen.

Ezt a történetet, illetve ennek az éjszakának a történéseit szőtte tovább a Gyilkos Halloween, ami ugyan elég megosztó lett a rajongók körében, de több szempontból is egy különleges, hiánypótló alkotás lett, amiről az alábbi kritikánkban olvashattok:

2022 őszén pedig megérkezik a trilógia befejező része, a Halloween Ends (magyarra fordítva: A Halloween véget ér), ami egy nosztalgikus leszámolást ígér. Az első hivatalos előzetesből kiderül, hogy az új Halloween-film visszatér az alapokhoz, és egy utolsó, végső összecsapást tesz lehetővé a Jamie Lee Curtis által megformált Laurie Strode és Michael Myers között.

Már az előzetes eleje is John Carpenter eredeti filmjének nyitányát idézi meg, mikor a 6 éves Michael brutálisan meggyilkolta a nővérét, de a kedvcsináló több pontján is bevillannak az 1978-as film momentumai.

Jamie Lee Curtis korábban úgy nyilatkozott, hogy a Halloween Ends biztos ki fogja verni majd a biztosítékot néhány rajongónál, míg John Carpenter szerint ezzel a résszel végleg le lesz zárva Michael Myers története. Az új filmek társírója viszont biztos benne, hogy ezek után is lesz olyan, aki saját stílusban és történettel feldolgozza majd a Halloween-t, hiszen Michael Myers sosem hal meg igazán.

A Halloween Ends október 13-án debütál a magyar mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás